Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

25 éves nemzeti stratégia a gyermekek ügyében

Az Országgyűlés hétfőn, utolsó napirendi pontként folytatta a "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032 címmel benyújtott határozati javaslat korábban megkezdett általános vitáját.


Dátum: 2007-04-24 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:57.053920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) kifogásolta a "gyermekszegénység" elnevezést a javaslatban, mivel álláspontja szerint ez nem egy külön terület, hanem a családok szegénységét jelenti. A képviselő beszámolt arról, hogy pártja női tagozata konferenciát hívott össze erről a kérdésről Ferge Zsuzsa szociológus részvételével, és sikeresnek mondható ötpárti egyeztetést is tartottak, amelyen sok kérdésben egyetértettek.

Pelczné Gáll Ildikó rövid távú cselekvési programot sürgetett ezen a területen, amelynek növelnie kell a részmunkaidő lehetőségét gyermekes szülők számára és az igény szerinti visszatérést a főmunkaidő rendszerébe. A képviselő szerint emellett az átlagos bérnövekedésnél 10 százalékkal nagyobb arányban kell növelni a családi pótlékot a legalább három gyermeket nevelő, vagy egyszülős, illetve fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok esetében. A politikus javasolta azt is, hogy az óvodákhoz hasonlóan ingyenes reggelit kapjanak az elsőtől negyedik osztályos általános iskolai tanulók, mivel mintegy 20 százalékuk éhesen érkezik az iskolába.

Borsos József (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a míg a magyar gazdaság termelékenysége 60 százaléka az Európai Unió átlagának, addig a jövedelem mindössze 40 százaléka, és ezen belül is nagy a szóródás a mélyszegények, illetve a valamivel jobb helyzetű középosztály között.

A képviselő szerint a jövedelem átcsoportosításokat nem úgy kell megoldani, hogy a nagy erőfeszítést produkáló középosztályt visszafogják. A képviselő szerint a tudásalapú társadalomhoz nem szétvert, hanem stabil állam kell, hogy ne alakulhasson ki úgynevezett mozaikos fejlődés, amikor a különböző társadalmi csoportok egymástól teljesen eltérően juthatnak hozzá a tudáshoz és jól szervezett részük úgy változtathatja a többiek gondolkodását, ahogy akarja.

Mátrai Márta (Fidesz) a családok helyzete és a foglalkoztatás kapcsolatáról beszélt. Közölte: ma Magyarországon egymillió új munkahelyre lenne szükség. A politikus emlékeztetett arra a gyermekszegénységről szóló Unicef-felmérésre, amelyben a 21 fejlett ország közül Magyarország a 19. helyre került. A képviselő kitért arra is, hogy az Orbán-kormány vezette be a nagymama-gyest.

ma.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek