Elkészült a szentendrei árvízvédelmi gát
Elkészült Szentendre árvízvédelmi gátja, amely a város déli részét védi a megáradó Dunától - közölte Dietz Ferenc polgármester. A gát háromkilométeres szakaszon a Dera patak környékén húzódik a Duna-parton, tetején pedig kerékpárutat alakítottak ki.
Dátum: 2007-04-24 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:57.374182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A védmű jóvoltából ezentúl a legnagyobb árvizek sem tehetnek kárt a városnak ebben a részében. Eddig a nagy tavaszi és őszi árhullámok idején gyakran homokzsákokkal, százmillió forintos nagyságrendű ráfordítás árán védekeztek az árvíz ellen - mondta Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere.
A gát tetején kerékpározásra megépített aszfaltcsík része annak a dunakanyari kerékpárútnak, amelyet most alakítanak ki környékbeli település összefogásával. Dietz Ferenc azt is elmondta, hogy a város most írt ki pályázatot Szentendre további kétkilométeres Duna-partján az árvízvédelmi gát megerősítésére, a számítások szerint több száz millió forintba kerül, a beruházáshoz a pénzek nagyobb részét EU-s forrásokból kívánják elnyerni.
MNO - fidesz.hu