Mikola: magasabb járulék, dráguló ellátás, újabb kórházbezárások
Magasabb járulékra, dráguló ellátásra, további kórházbezárásokra, valamint bizonyos társadalmi rétegeknél a hozzáférési esélyek csökkenésére lehet számítani, ha a szabad demokraták által szorgalmazott több-biztosítós egészségügyi modell megvalósul. Erről Mikola István fideszes képviselő beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-04-24 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:58.906065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő arra is kitért, hogy a több-biztosítós modell esetén drágább lesz az alapvető ellátás, amit azzal indokolt, hogy a profitérdekelt magánbiztosítók működési költsége magasabb, mint a jelenlegi rendszeréé.
A politikus utalt arra, hogy az állami egészségbiztosító most teljes költségvetésének 1-1,5 százalékát fordítja saját fenntartására, működési költségeire, míg ez a magánbiztosítók esetében 20-30 százalék.
"Tartunk a további kórházbezárásoktól is (...), a szabad intézmény- és orvosválasztás lehetőségétől is eleshetünk" - tette hozzá.
Mikola István úgy véli, hogy a jelenlegi társadalombiztosítás "köztulajdonban lévő intézetekben közfinanszírozás keretében közszolgáltatást végez", ezért "aki (...) ezt a rendszert szétveri, az magát a közösséget is szétveri".
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Fidesz sem "változatlan" formában tartaná fenn az intézményt, hanem azt a modern követelményekhez igazítaná.
Mint bejelentette: a Fidesz hamarosan törvényjavaslatban kezdeményezi a jelenlegi rendszer "nemzeti egészségbiztosítóvá" történő fejlesztését, amelyben a társadalombiztosítás részeként önfenntartó intézménnyé válna az egészségbiztosítás, "leválik a politikai köldökzsinórról" és más intézményekhez - például a Magyar Nemzeti Bankhoz vagy az Állami Számvevőszékhez - hasonlóan a parlament felügyelete alatt fog működni.
"Ez a további útja annak a nagy társadalombiztosítási reformfolyamatnak, ami 19990-ben, a rendszerváltáskor megkezdődött" - fogalmazott a politikus.
Mikola István beszélt arról is, hogy a kormánynak nem csak a "kisemberek" tb-járulék fizetését, hanem az állami cégek és a multinacionális nagyvállalatok járulékbefizetését is ellenőriznie kell.
"Az állam nem teheti, hogy a kisembereket megbélyegzi, és közben a saját hatáskörében működő állami nagyvállalatok járuléktartozásai felett szemet huny illetve ezeket költségvetési trükkökkel jóváírja" - jegyezte meg.
A politikus Horváth Ágnes tegnapi miniszterjelölti maghallgatásával kapcsolatban azt mondta, hogy "azt az elutasító, rideg, öntelt magabiztos (...) hangnemet, amivel találkoztunk elképesztőnek tartjuk".
Hozzátette: "a miniszter asszonynak fogalma sincs, mi történik a nagyvilágban, mi történik a kórházakban, mi van az ellátásra váró betegek fejében, egyáltalán az ágazatban milyen káosz, milyen kiábrándultság, a szakmában reményvesztettség (...) van.
Mikola István beszámolt arról is, hogy miután délelőtt a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az egészségügyi bizottság üléséről, egy külön teremben tovább tárgyaltak, és arra jutottak, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester alkotmányos kötelezettségét teljesítette, amikor szóvá tette a mentőben meghalt csongrádi férfi ügyét. Hozzátette: a mérget ivó keceli gyerekek ügyében arra szólítják fel a kormányt, hogy vizsgálja ki a légi mentés rendszerét. Mint mondta, beszéltek a daganatos betegek ellátásának akadozásáról, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásának visszásságairól, valamint a megyei kórházakban pénzhiány miatt leálló műtétekről is.
fidesz.hu