Feszült a helyzet Ecuadorban
Ecuadorban az alkotmánybíróság hétfőn visszahelyezett tisztségébe félszáz, Rafael Correával, a dél-amerikai ország baloldali elnökével szemben álló parlamenti képviselőt, az államfő azonban utasította a rendőrséget a döntés végrehajtásának megakadályozására.
Dátum: 2007-04-25 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:03.882562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kongresszus kedden menesztette a képviselőket rehabilitáló alkotmánybírákat. A döntés tovább bonyolítja az ecuadori helyzetet, ahol az ellenzéki honatyák amiatt különböztek össze az elnökkel, mivel módosítani akarja az alkotmányt és csökkenteni a hagyományos politikai pártok befolyását, amelyeket sokan okolnak az évek óta tartó bizonytalanság miatt. A taláros testület határozata révén, amelyről egyelőre nem lehet tudni, mikor lép hatályba, jelentősen megerősödhet Correa elnök ellenzéke. Az államfő tévényilatkozatában felháborítónak nevezte a döntést, és rendőröket vezényelt a parlament elé, hogy tartóztassák fel a rehabilitált képviselőket, ha megpróbálnak belépni az épületbe. Mintegy 300 rendfenntartó sorakozott fel a kongresszus előtt, és csatlakozott hozzájuk több tucat az elnököt támogató tüntető is. Eközben az érintett politikusok egy quitói szállodában gyűltek össze tanácskozni.
A képviselőket a múlt hónapban fosztotta meg mandátumuktól egy választási ügyekben eljáró bíróság arra hivatkozva, hogy a politikusok megsértették a választási törvényt azzal, hogy megpróbálták megakadályozni a Correa elnök által kezdeményezett - s április 15-én megtartott - népszavazást. A referendumon a szavazók több mint 80 százaléka támogatta a Hugo Chávez venezuelai és Evo Morales bolíviai elnökkel baráti viszonyt ápoló Correa kezdeményezését, hogy létesüljön egy "teljes jogkörrel bíró alkotmányozó gyűlés", amely aztán számottevő mértékben módosítja Ecuador alkotmányát, jelentősen csorbítva a törvényhozás jelenlegi hatalmi jogköreit. A lépés célja a gazdaság - de elsősorban az olaj- és a bankszektor - fölötti állami ellenőrzés erősítése.
MTI - fidesz.hu