Debrecen kész az együttműködésre
Debrecen Megyei Jogú Város és Hajdú-Bihar Megye vezetői a 2006 októbere óta eltelt időszakban minden lehetséges alkalommal kinyilvánították, hogy Debrecenben és Hajdú-Biharban élők érdekében készek minden nemű együttműködésre térség további fejlődésének elősegítése érdekében - tekintet nélkül az együttműködők politikai hovatartozására.
Dátum: 2007-04-25 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:11.782241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Debrecen és Hajdú-Bihar megye a városi és megyei önkormányzatok alapos szakmai előkészítő munkájára alapozva jelentős nagyságú fejlesztési forrásokra számít a II. fejlesztési Terv keretéből. Bízunk benne, hogy a gazdasági miniszterként pártelnökké választott Kóka János mai szavai, a reform és az ország megújítása mellet történő látványos állásfoglalásai végre Magyarország, illetve a térségünkben élők javára történő tényleges lépésekben is megnyilvánulnak. A magunk részéről mindenben partnerek leszünk a városunkban és megyénkben élők érdekében tett, valóban előremutató döntésekben, illetve azok megvalósításában.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere
Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke
fidesz.hu