Büntetőfeljelentést tett a salgótarjáni polgármester
Büntetőfeljelentést tesz Salgótarján polgármestere az önkormányzat vagyonhasznosító cégének ügyvezető igazgatója ellen, miután az átvilágítás bűncselekményre utaló jeleket tárt fel - ezt a város vezetője jelentette be sajtótájékoztatón szerdán.
Dátum: 2007-04-25 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:15.057918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabálysértések elkövetésének, a pénzügyi, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja merült fel a Salgó Vagyon Kft.-nél, ezért Tóth Edit ügyvezető igazgató munkaviszonyát a közgyűlés április 24-én rendkívüli hatállyal megszüntette, a polgármester pedig a testület döntése értelmében büntetőfeljelentést tesz a társaságnál tapasztalt szabálytalanságok miatt - közölte Székyné Sztrémi Melinda. Hozzátette: ezzel párhuzamosan tovább folytatódik a belső vizsgálat a kft.-nél, konkrét tájékoztatást azonban csak a vizsgálat lezárása után ad.
Salgótarján közgyűlése kedden döntött az önkormányzati cégek vezető állásaira beadott pályázatokról. A Salgó Vagyon Kft.-ről zárt ülésen tárgyaltak. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy hétfőn kapta meg a kft.-nél zajló átvilágítás eredményét, ennek fényében új előterjesztésről kellett tárgyalni. Tóth Edit munkaszerződése április 30-án járt volna le, a közgyűlés nem várta ki ennek lejártát. Az új igazgató, a két pályázó közül nyertes Tatár Csaba már szerda reggel átvette a cég vezetését, Tóth Edit nem adott be pályázatot.
Salgótarjánban 12 éves szocialista városvezetés után vette az irányítást 2006 októberétől a Fidesz-KDNP többségű önkormányzat, első intézkedéseik között kezdték meg az önkormányzati cégek átvilágítását. A polgármester azt mondta: felelőtlenségek sorozatával találkoztak októbertől. "A helyzetértékelés már második esetben oda jut ki, hogy büntetőfeljelentésre kényszerül a város vezetése" - fogalmazott.
Márciusban egy hasonló ellenőrzés után Karakasev Anna, az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatója ellen tettek feljelentést, az emiatt lemondott szocialista képviselő ügyében jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a városi rendőrkapitányság.
MTI - fidesz.hu