Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Védelmi bizottsági ülés az Atomerőműben

Tolna Megye Védelmi Bizottsága mellett a másik két érintett megye, Fejér és Bács-Kiskun védelmi bizottsága is képviseltette magát azon az ülésen, amely a Paksi Atomerőműben zajlott szerdán délelőtt. MTI hír.


Dátum: 2007-04-25 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:19.810728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az éves feladatterv, illetőleg a három megye együttműködési tapasztalatainak megtárgyalása mellett az országos nukleáris baleset-elhárítási rendszert is áttekintették és felülvizsgálták - ismertette Puskás Imre (Fidesz), a Tolna Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

Tájékoztatása szerint a megyei katasztrófavédelmi igazgató javaslatára kezdeményezik az erőmű 30 kilométeres körzetébe telepített szirénarendszer gyakoribb, hetenkénti üzempróbáját.

Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen szakmai és biztonsági szempontok indokolják ezt, Muhoray Árpád vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese válaszolt.

Elmondta: a gyakoribb üzemeltetés következtében a készülékek zselés akkumulátorainak élettartama nő, működésük biztonsága javul, s a lakosság eligazítása, tájékoztatása is ezt indokolja.

Hozzátette: mielőtt döntés születne a gyakoribb szirénapróbákról, kikérik az érintett települések polgármestereinek véleményét, valamint nemzetközi szinten is tájékozódnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek