Érzéketlen a szocialista-szabad demokrata kormány
Érzéketlenséggel vádolta a szocialista-szabad demokrata kormányt a parlament ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának ellenzéki alelnöke szerdán Kaposváron sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-04-25 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:30.916130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az az érzéketlenség, amellyel ők hozzáfogtak mind az egészségügy, mind pedig a szociális terület átalakításhoz, az egyszerűen elképzelhetetlen egy valódi demokráciában" - jelentette ki Soltész Miklós (KDNP).
"Az itteni (...) és az országos tapasztalatok azt mutatják nekem, hogy az a helyzet, amely az országban kialakult, főleg szociális és egészségügyi területen, az nem a városi vezetőknek, illetve nem a megyei vezetőknek a hibája, hanem az egyértelműen a Gyurcsány-Kóka kormánynak a felelőtlenségből adódik" - fogalmazott.
A parlamenti bizottság több tagja Mártai Márta (Fidesz) kaposvári képviselő meghívására érkezett a somogyi megyeszékhelyre azzal a céllal, hogy Szita Károlytól (Fidesz), Kaposvár polgármesterétől és Gelencsér Attilától (Fidesz), Somogy megye elnökétől, valamint egy helyi szociális intézményben személyes tapasztalatokat szerezve arról tájékozódjanak, mennyiben tudnak megfelelni az önkormányzatok a szociális ellátással kapcsolatos feladataiknak.
Soltész Miklós az ezt követő sajtótájékoztatón azt mondta: "nagy változásra van szükség, ez így tovább nem mehet".
A parlamenti bizottság alelnöke közölte: kormányra kerülésük esetén a szociálpolitikára fordítható források bővülése érdekében elsődleges feladatuknak tekintik, hogy visszaszerezzék a nagytőke, a befektetők és a banki szektor bizalmát a kormánnyal szemben, járulék- és adócsökkentéssel párosítva zéró toleranciát hirdetnének az adót és járulékot nem fizetőkkel szemben, megszüntetnék a kötelező magánnyugdíjat, és kiemelten támogatnák a hazai termékeket és a hazai munkahelyeket.
Tájékoztatása szerint az országos tapasztalatgyűjtés félidejében járnak, az összegzés és változtatásokat szorgalmazó javaslatuk az év végére készül el.
MTI - fidesz.hu