Such György válaszlevele Morvaiéknak
Dátum: 2007-04-26 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:34.483407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Október 23 Bizottság Alapítvány az Ember Jogaiért
(Civil Jogász-Bizottság)
Tisztelt dr. Morvai Krisztina és dr. Völgyesi Miklós!
A 2006. szeptemberi események után a Magyar Rádiót és annak környékét, mint a 24/1997.(III.26.) BM rendelet 1.§ j.) pontja alapján kiemelten fontos létesítményt, műveleti területté nyilvánította a rendőrség. Erről, a közszolgálati rádió biztonsága érdekében meghozott döntésről, a rendőrség illetékesei szóban értesítették a rádió vezetését.
A Magyar Televíziót ért atrocitások utáni napokban arra koncentráltunk, hogy megőrizzük munkatársaink testi épségét, épületeink és eszközeink biztonságát valamint, hogy biztosítani tudjuk a rádiós műsorszolgáltatás folyamatosságát.
A személy- és létesítmény biztosítási intézkedésekről a rendőrséggel rendszeresen konzultáltunk (pl. evakuálási terv, éghető anyagok elzárása, ablakok, ajtók lezárása stb.). A törvény alapján a rendőrségnek azonban nem kötelessége, hogy a saját intézkedéseiről beszámoljon - és ezt esetünkben sem tette meg.
Arról kaptunk tájékoztatást, hogy a rádió környékén személyeket vontak eljárás alá, akiket az udvaron átvezettek és várakozattak a rendőrségi járművek érkezéséig.
A Civil Jogász Bizottság jelentésében idézett vallomások valóságtartalmát nem áll módomban megítélni. Bírói és ügyészségi vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy jogszerűek voltak-e ezek a hatósági intézkedések, és hogy történt-e a hivatalos eljárás alatt törvénytelenség a rendőrség részéről. Fontosnak tartom, hogy megtudjuk az igazságot, és annak minden jogi és erkölcsi következményét is a nyilvánosság elé tárjuk!
A Magyar Rádió a tavaly őszi eseményekről, az azok során előforduló jogellenes rendőri intézkedésekről és jogsértésekről műsoraiban rendszeresen és tárgyilagosan beszámolt és beszámol. Személyesen és a közszolgálati médium elnökeként is támogatom minden olyan civil szervezet tevékenységét, amely az emberi jogok megerősítéséért és magyarországi kiteljesítéséért tevékenykedik.
Munkájukhoz további sikereket kívánok!
dr. Such György