Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán válaszcsapással fenyeget

Irán ellentámadást helyezett kilátásba amerikai és izraeli célpontok ellen világszerte arra az esetre, ha vitatott atomprogramja miatt támadás érné - nyilatkozott a biztonságért felelős iráni belügyminiszter-helyettes csütörtökön az állami IRNA hírügynökségnek.


Dátum: 2007-04-26 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:36.982783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Amerika sehol nem lenne biztonságban a nagy hatótávolságú rakéták elől. (...) Rakéták tízezreit vagyunk képesek kilőni naponta - mondta Mohammad Baker Zolghadr. - A nagy hatótávolságú rakéták Izraelt mint Amerika szövetségesét is fenyegetik."

A Nyugat attól tart, hogy Irán nukleáris programját atombomba előállítására szeretné felhasználni, ezzel szemben Teherán azt hangoztatja, hogy csupán békés energiatermelésre, áramfejlesztésre törekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek