Demszkyék arcul csapták a demokráciát
Főpolgármester úr "ön méltatlan a főváros vezetésére, gyalázat, amit művel" - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz-frakció vezetője, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a napirendről folytatott vitában.
Dátum: 2007-04-26 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:37.307101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzékiek sérelmezték, hogy miután Pokorni Zoltán (Fidesz) javaslatára, előkészítetlenség miatt nem került napirendre a három budai kórház összevonásáról szóló pótkézbesítéses javaslat, a kormánypártok Devánszkiné Molnár Katalin (MSZP) szorgalmazására addig szavaztak a témáról, míg felvették azt.
A Fidesz-KDNP a demokrácia arculcsapásának tartva a kormánypártok eljárását, kivonultak a teremből, nem vettek részt a többi napirendi javaslat tárgyalásában.
A napirend elfogadása után nem teljesült azonnal az a fideszes javaslat, hogy az ülésen felvett több tucat téma miatt megváltozott napirendi pontokat csak az új, írásos sorrend ismeretében tárgyalják. A Fidesz frakciója emiatt szünetet kért.
Tarlós István (Fidesz) és Bagdy Gábor (KDNP) frakcióvezető a szünetben külön-külön tartott tájékoztatójukon bejelentették, hogy a kormánypártiak antidemokratikus eljárása miatt csütörtökön nem vesznek részt a továbbiakban a közgyűlés munkájában.
Hock Zoltán (MDF) frakcióvezető is bírálta a városvezetést a demokráciában szokatlan eljárása miatt. Úgy vélte igen furcsa lenne az a demokrácia, ha például a bíróságokon vagy a parlamentben egy már eldöntött kérdés után a többség addig szavaztatna újra és újra, míg neki nem tetsző döntés születik.
MTI - fidesz.hu