Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Strasbourgi levél: a kormány hagyjon fel a különalkukkal

Levelet intézett Göncz Kinga külügyminiszterhez három fideszes európai parlamenti képviselő, és ebben arra hívták fel a kormányt, hogy "a Magyarország és Európa kiszolgáltatottságát fokozó, hosszú távon káros hatással járó egyéni különalkuk helyett az Európai Unió formálódó közös energiapolitikájának keretében keressen megoldást hazánk energiabiztonságára".


Dátum: 2007-04-26 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:39.550542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál EP-delegációelnök, Szájer József delegációvezető és Gyürk András azt is sürgetik, hogy - mint fogalmaznak - "a miniszterelnök zavaros és egymásnak ellentmondó nyilatkozatai után pedig végre kötelezze el magát a Kaszpi-tenger térsége és Közép-Európa között létesítendő, az Európai Unió által stratégiai projektként megjelölt és pénzügyileg is támogatott Nabucco földgázvezeték megépítése mellett".

"Az ezzel ellentétes politika azok érdekeit szolgálja, akik a gazdasági érveken túlmutató, hatalmi megfontolásokból igyekeznek megosztani az Európai Uniót az energetikai együttműködés terén" - áll az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott, strasbourgi keltezésű levében, amely így folytatja: "Egy ilyen megosztottság ellentétes lenne az unió és azon belül elsősorban a legkiszolgáltatottabb tagállam, Magyarország érdekeivel. Csak egy közös hangon megszólaló, erős Európai Unió lehet képes ugyanis saját ellátásbiztonságának és azon belül tagállamai ellátásbiztonságának garantálására".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek