Hír TV interneten is
Többhetes tesztelést követően szerdán megindítja rendszeres internetes hírszolgáltatását a Hír TV - közölte Dobrányi Tamás, a társaság marketing igazgatója kedden az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2003-01-14 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:24.945263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondta, az oldalon több képet, később mozgóképet kívánnak hozzáférhetővé tenni, és azt is tervezik, hogy a látogatók webkamerákon keresztül figyelhessék az ország több pontján történteket.
Távolabbi terveik között említette, hogy - a televízió, a mobilkommunikáció és az internet közötti kapcsolat szorosra fűzésével - Magyarországon még újszerűnek számító hírklubot hoznak létre.
MTI - fidesz.hu