Korrupció: amerikaiak vizsgálják a Magyar Telekomot
A Financial Times szerint a New York-i értéktőzsdén is jegyzett magyar telefoncéget az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálja, kiderítendő, hogy a vállalat megsértette-e a külföldiek korrupt eljárásait tiltó amerikai törvényt. A lap szerint a magyar pénzügyi felügyelet (PSZÁF) megerősítette a SEC-vizsgálat tényét, és információval segíti az amerikai felügyeletet.
Dátum: 2007-04-26 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:41.480637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Financial Times felidézi, hogy a Magyar Telekom már tavaly februárban megbízta az amerikai White & Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű tanácsadási szerződés kivizsgálásával; ezeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötötte.
Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját "a gyanús montenegrói tranzakciók miatt". A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették, áll a londoni napilapban.
A Magyar Telekom közölte: értesítette a SEC-et és az amerikai igazságügyi minisztériumot vizsgálatáról, de azt nem fedte fel, hogy ez még a SEC-vizsgálat kezdete előtt történt-e, írta a Financial Times.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója írásos közleményben tudatta a lappal, hogy a cég továbbra is vizsgál "bizonyos szerződéseket", kiderítendő, hogy azokat a vállalati előírások, a vonatkozó törvények vagy szabályozók megsértésével kötötték-e.
Mattheisen megfogalmazása szerint a független vizsgálók nem tudták egyértelműen megállapítani a szerződések célját, és "lehetséges, hogy e cél helytelen volt".
A Financial Times szerint nem tudni, milyen szerződések születhettek a gyanított megvesztegetések révén, és ezeket kivel kötötték.
Az üggyel kapcsolatban a Magyar Telekom néhány alkalmazottat felfüggesztett, akik azóta lemondtak tisztségükről.
A cég emellett olyan intézkedéseket is foganatosított, amelyek Christopher Mattheisen szerint javítják a belső ellenőrzést, valamint a jogkövető és vezetési rendszert, áll a Financial Times cikkében.
MNO - fidesz.hu