Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron: figyelemelterelés és időhúzás a helyi baloldal célja

"Határozottan kijelentem, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni, és eltökélt vagyok abban, hogy végig megyek azon az úton, amit a választópolgároknak ígértem, amit morális kötelességemnek tekintek" - szögezte le Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere.


Dátum: 2007-04-26 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:43.353856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyetlen ok, ami a jelenlegi polgármester, Dr. Fodor Tamás személye elleni gátlástalan és hazug támadásokra késztetik a soproni szocialista és szabaddemokrata képviselők egy részét Sopronban az, hogy minden módon megpróbálják elterelni a figyelmet azokról a súlyosan törvénysértő ügyekről, amelyekben polgári és büntető eljárások folynak - jelentette ki Dr. Fodor Tamás április 25-i sajtótájékoztatóján.

- Kétségbeesett kísérletet tesznek arra, hogy meggátolják, megakadályozzák a törvénysértések felderítését, a törvényesség helyreállítását és a város vagyonának visszaszerzését, hiszen ne felejtsük el, hogy az előző városvezetés a mi közös vagyonunkban okozhatott milliárdos nagyságrendű károkat fogalmazott Dr. Fodor Tamás. Hozzátette: A felelősök nyilvánvalóan egyetlen esélyüket az ügyek megúszására abban látják, ha megpróbálják az időt húzni, és elterelik a figyelmet a viselt dolgaikról.

"Határozottan kijelentem, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni, és eltökélt vagyok abban, hogy végig megyek azon az úton, amit a választópolgároknak ígértem, amit morális kötelességemnek tekintek" - jelentette ki Sopron polgármestere, aki munkatársaival elszánt abban, hogy a város vagyonát visszaszerezze, és hogy a felelősök felelősségrevonása megtörténjen.

- Erre kötelez minket hivatali eskünk, a választóknak tett ígéretünk, felelősségünk a közvagyonért - mondta Dr. Fodor Tamás, aki ígéretet tett arra, hogy az eddigiekhez hasonlóan, a feltárt ügyekben bekövetkező új tényekről is tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

BTÉ - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek