Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy társadalmat az minősít, hogyan viselkedik az idősekkel és a fogyatékosokkal

Kóka-Gyurcsány-kormány ténykedése nagymértékben sújtja a nyugdíjasokat, de nemcsak őket, hanem gyermekeiket, unokáikat is - jelentette ki Soltész Miklós a Fidesz nyugdíjas tagozatának és népjóléti kabinetének rendezvényén.


Dátum: 2007-04-26 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:43.950935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyarországi nyugdíjrendszer nem fog összeomlani, de az nyilvánvaló, hogy folyamatos változtatásra szorul - mondta Mészáros József, az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság volt főigazgatója csütörtökön, Budapesten. Ezeket a korrekciókat azonban átgondoltan kell végrehajtani,és az érdemi, tartalmi vitákat le kell folytatni egy esetleges módosítás előtt - tette hozzá az egyetemi docens. Véleménye szerint a rendszernek hosszú távon stabilnak, kiszámíthatónak és átláthatónak kell lennie, és olyannak, amelybe a "napi politika nem piszkálhat bele" - fogalmazott. Mint mondta, a nyugdíjrendszer milyensége nem csupán az idős korúakat érinti, hanem valójában 10 millió ember ügye, hiszen a mindenkori rendszernek folyamatosan alkalmazkodnia kell a demográfiai és a gazdasági helyzethez. A rokkantnyugdíjazásról is őszintén kellene beszélni - mondta a szakember -, hiszen az sok esetben a munkaerőpiac összeomlásának következménye. Véleménye szerint munkahelyeket kell teremteni, mert a tartós munkanélküliségnél nagyobb baj nincsen, "megeszi a lelket".

Iván László (Fidesz) országgyűlési képviselő előadásában hangsúlyozta: Európában, így Magyarországon is problémát okoz, hogy a lakosság elöregszik, viszont az időseket eltartani képes fiatalok száma évek óta csökken. Évek óta tendencia az is, hogy megszűnőben van a "nagycsalád intézménye", amelyben több generáció él együtt. A szakember szerint az idősek egészségi állapotát nagyban befolyásolja szociális és családi helyzetük.

Soltész Miklós (KDNP) úgy vélekedett, hogy egy társadalmat az minősít, hogyan viselkedik az idősekkel és a fogyatékosokkal. Mint fogalmazott: a "Kóka-Gyurcsány-kormány ténykedése" nagymértékben sújtja a nyugdíjasokat, de nemcsak őket, hanem gyermekeiket, unokáikat is. A Fidesz és a KDNP elképzelései között szerepel egy olyan megoldás, amely szerint az aktív munkavállalók adójuk egy százalékát felajánlhatnák szüleiknek, hasonlóan a civil szervezeteknek, egyházaknak juttatott egyszázalékos adományhoz - mondta Soltész Miklós.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek