Szervezési gondok a tárcáknál
Továbbra is nehezíti a minisztériumi munkavégzést, hogy közigazgatási államtitkár híján a minisztert is helyettesítő államtitkár a tárca szakmai vezetője - ismerték el az InfoRádiónak minisztériumi források. Korábban több kormánypárti politikus is elismerte, hogy hiba volt a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetése, a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos pedig egy elnöki főosztályvezetői poszttal tehermentesítené az államtitkárt.
Dátum: 2007-04-26 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:44.232285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szervezési és vezetési gondokat okoz több minisztériumnál, hogy a közigazgatási államtitkári funkció tavaly nyári megszüntetése óta a miniszter helyettesének számító államtitkárra hárultak a szakmai és politikai feladatok egyaránt.
A kabinet a párhuzamosságok megszüntetését és jelentős költségmegtakarítást várt az átszervezéstől, így viszont egy embernek kell irányítania a minisztérium szakmai vezetését, összehangolnia a szakállamtitkárok munkáját és adott esetben helyettesítenie a minisztert a parlamentben.
Az InfoRádió információi szerint gondot jelent az is, hogy több tárcánál a korábbi közigazgatási államtitkár lett az államtitkár, és nekik minden politikai rutin nélkül kell állniuk a politikai támadásokat is a parlamenti bizottságokban.
inforadio.hu - fidesz.hu