Megtartani az elért szintet
Ha a mesebeli hármas számhoz ragaszkodunk, akkor azt is mondhatjuk: három a magyar igazság! Év eleje óta ugyanis harmadik olyan vezetője van derecskei intézményeknek, akik "kívülről" jöttek, azaz nem helybeliek. Mindhármójukat támadták is bőven városunk honlapján. Hogy viseli ezt a legutóbb megválasztott és kinevezett ügyvezető, Prek Sándorné, aki a DERMÁK élére került április 1. óta - kérdeztük a fiatalasszonytól.
Dátum: 2007-04-26 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:47.221510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Valóban, nem vagyok derecskei, szüleim is, családom is Hajdúbagoson él. 1996-ban kerültem az ottani önkormányzathoz, mint gondozási központ vezető az Öregek Napközi Otthonába. Vezetésemmel még abban az évben beindítottuk a szociális alapellátásokat. Így az idősek klubját, a házi szociális gondozást, valamint a szociális étkeztetést. Amikor a törvény megengedte, hogy gyermekjóléti szolgálatot és családsegítést is bevezethessünk, ezt is megszerveztük az én irányításommal. 2003-ban a hajdúbagosi önkormányzat megalakította a Falugondnokság Hajdúbagos Kht-t, melyben a feladatokhoz a közalkalmazottak kiszervezése 2005-ben fejeződött be. Ebben az átszervezésben aktívan részt vettem, s a kht. ügyvezetőjévé választott az önkormányzat.
- Bizonyára, megfelelő végzettség is kellett ehhez a felelősségteljes megbízatáshoz.
- Igen. Szakvizsgázott szociális munkás végzettségem van, melyet a Debreceni Egyetemen szereztem, ahol felvettem specializációként a nonprofit menedzsment szakot harmadik évfolyamtól. Diplomámat 2001-ben vettem át. 2006. december 31-ig voltam a már említett kht ügyvezetője, ahonnan az új polgármesterrel történt közös megegyezés után távoztam.
- Ezek szerint kapóra jött a derecskei munkakör...
- Nem ez volt az első pályázatom, amelyet benyújtottam. Év elején ugyanis beadtam pályázatom a debreceni Pallagi úti Idősek Otthona intézményvezetői állására. Időközben megjelent a megyei napilapban a pályázati felhívás a DERMÁK ügyvezetői állására. Válaszút elé kerültem. Az előbbi állás két bizottsági meghallgatásán már túl voltam, s a véletlenek összjátéka, hogy a szakmai meghallgatáson az elnök a DERMÁK nyugdíjba vonult ügyvezetője volt. Úgy tűnt, szakmai felkészültségemet elismerte. Elkészítettem, s benyújtottam újabb pályázatomat a DERMÁK élére is, amely sokkal nagyobb kihívás, mivel korábban is kht ügyvezetőjeként dolgoztam. Úgy gondoltam, ehhez értek, ez az életem, s nagyon szeretem ezt a munkát. Hárman pályáztunk erre a posztra, s a március 30-i megyei közgyűlés a bizottsági meghallgatás álláspontját támogatva, engem választott meg.
- Az elmúlt egy hónap mire volt elegendő?
- Arra volt jó, hogy a munkatársaimat megismerjem, hiszen ez egy óriási intézmény, négy telephellyel, majdnem átfogja a szociális ellátások teljes rendszerét, hiszen nemcsak a fogyatékkal élők veszik igénybe a szolgáltatásokat, hanem idősek is. Szolgáltatásunk nemcsak Derecskén folyik, hanem a jelzőrendszeres és a közösségi ellátás és támogató szolgáltatás kistérségi szintű is.
- Mit örökölt? A kormány megszorító intézkedései éreztetik-e hatásukat a kht működésében?
- Nehéz örökséget kaptam, amit tovább srófol a kormány ez évi normatív támogatásainak csökkentése. Átgondolt és nagyon szoros gazdálkodást kíván meg tőlünk ez a helyzet. Úgy látom azonban, hogy ha minden, felelős beosztásban lévő dolgozó betartja a takarékossági előírásokat, akkor ebben az évben nem lehet gond a működésben. A dolgozói létszám a törvényi szabályozásnak megfelelő, ahhoz nem kívánok hozzányúlni, mert a működési engedélyünket veszélyeztetné, ha kiderülne, hogy kevesebben dolgozunk az előírtnál. Amit a korábbi vezetés létrehozott, az elismerésre méltó, és én ezt a szintet szeretném megtartani, ahol lehet, ott pedig tovább vinni.
Nyírő Gizella - fidesz.hu