Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint kétezer munkahelyet biztosít az első kecskeméti ipari park

Várhatóan 500 új munkahely jön létre a már az ipari parkban működő cégek fejlesztései révén a közeljövőben - mondta Barta Pál, a parkot üzemeltető Technik-Park Heliport Kft. vezetője csütörtökön az MTI-nek.


Dátum: 2007-04-26 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:48.516103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1995-ben, a németországi ElringKlinger AG leányvállalata, Kecskemét határában 52 hektáron, az egykori szovjet helikopterbázis területén hozta létre a város első ipari parkját ahol azóta 21 vállalkozás 2.000 embert foglalkoztat - tette hozzá.

Az ElringKlinger AG, a világ legnagyobb autóipari beszállítói között számon tartott, motortömítők gyártására szakosodott német részvénytársaság.

Barta Pál elmondta, hogy az eltelt több mint tíz év alatt jelentős fejlesztések valósultak meg a területen, amelyek keretében kiépült a teljes infrastruktúra, majd a multifunkcionális csarnokok megépítésével megteremtődtek a feltételek több világhírű cég letelepedéséhez.

A professzionális ipartelepen mára 21-re nőtt a működő vállalkozások száma, melyek felét kis- és középvállalkozások, több mint 30 százalékát pedig nagyvállalkozások teszik ki. A dinamikusan fejelsztő nagyobb cégek között van a Freudenberg vállalat, amely 2006-ban 30-40 millió darab szimmeringet gyártott német és francia autógyárak részére, 35-36 millió euró értékben.

A társaság az idén az ipari park mintegy 3 hektáros területen egy parkerdőt telepít, melynek első fáit ültette el Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, Barta Pál és a telepítést végző Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója Kiss Béla.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek