Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntettek a Római-partért Budapesten

Mintegy 250 ember vett részt azon a "gyász felvonuláson", amelyet csütörtök délután tartottak Budapest belvárosában; civilek a Római-part megmentéséért petícióval vonultak a Fővárosi Közgyűlés épülete elé.


Dátum: 2007-04-26 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:49.443827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Gyászoljuk az ígéreteket és az elhalasztott lehetőségeket (...), azt, hogy a politika még mindig nem tett semmit azért, hogy megmentése a Római-partot" - fogalmazott Egri Gábor a Vörösmarty téren fekete ruhában megjelent mintegy 250 demonstráló előtt. Az Egyesület a Római-partért civil szervezet alelnöke arról beszélt a négy kilométeres, hobbievezősök körében különösen közkedvelt partszakasszal kapcsolatban, hogy a gyakori áradások több száz ember munkáját és szórakozását veszélyeztetik. Sürgette, hogy minél hamarabb építsenek gátat a területre, mert annak további halogatása "a part végleges pusztulásához vezethet". Egri Gábor emlékeztetett: Demszky Gábor főpolgármester már 2002-ben ígéretet tett arra, hogy a part ügyét napirendre tűzi a Fővárosi Közgyűlés.

A hivatal elé érkezőket előzetesen nem várta senki, az MTI tudósítója a közgyűlésről éppen távozó Hagyó Miklóstól főpolgármester-helyettestől úgy értesült, hogy a testület őszre tervezi a téma napirendre tűzését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek