"Vörös fokozatú" készültség Izraelben
Izraelben magasabb fokozatú riadókészültséget rendeltek el és az elmúlt napokban több száz amerikai katona érkezett az országba közös hadgyakorlatra. A "vörös fokozatú" készültség szerdától lép életbe Izraelbena készültség - jelentette ki Zalman Soval, Ariel Saron miniszterelnök tanácsadója.
Dátum: 2003-01-14 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:26.111077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, ez a felkészülés egy új, hosszú távra szóló szakaszát jelenti. Arról nincs szó, hogy Izraelben bármit is tudnának az Irak elleni támadás időpontjáról, ám minden eshetőségre fel kell készülni. A katonai vezetés előre meghatározott menetrend szerint dolgozik - tette hozzá a tanácsadó. Hivatalos izraeli források kedden elmondták: Izrael felkészül arra a lehetőségre, hogy Irak - amerikai támadás esetén - rakétákat lő ki a zsidó állam területére, mint az 1991-es öbölháború idején. A rakéták akkor károkat okoztak, de személyi sérülés kevés volt. Az amerikai katonák Patriot típusú rakétákat vittek magukkal. Közös hadgyakorlatot tartanak az izraeli hadsereggel az ország déli részén és az esetleges háború végéig maradnak. Már a hétvége óta Izraelben tartózkodik Charles Simpson tábornok. A háború elleni felkészüléssel függ össze az is, hogy a lakosság körében gázmaszkokat osztanak ki. Rádión és televízión keresztül tájékoztatják a lakosságot arról, hogy mit kell tenni vegyi vagy biológiai támaszpont esetén. Amerikai diplomáciai források megerősítették, hogy bővítik a két ország közötti együttműködés csatornáit. A Egyesült Államok nagykövetségének létszámát felemelik.
MTI - fidesz.hu