Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejeződtek a harcok Mogadishuban

Péntek délelőttre az etióp hadsereg ellenőrzése alá vonta a mogadishui utcákat, a harcok szünetelnek a szomáliai fővárosban, miután az etióp alakulatok az éjjel elfoglalták a lázadók állásait. MTI hír.


Dátum: 2007-04-27 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:55.537213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hadsereg teherautói köröznek a város északi negyedeiben, ugyanakkor gyalogos járőregységek is láthatók. A lakosok megkezdték a kilenc napja tartó heves harcokban elesettek holttesteinek összegyűjtését az utcákról. A harcok a kormányerőket támogató etióp hadsereg és a kormánnyal szemben álló lázadók, főként radikális iszlamista erők között törtek ki.

"Hét holttestet szedtünk össze, köztük egy nőét is, amelyek már bomlásnak indultak. Magukkal vittük őket egy mecsetbe, felkészülni a temetésükre" - mondta a francia hírügynökségnek egy szemtanú a város északi részében. Más lakosok elmondása szerint az etióp erők elkezdték átvizsgálni a város sok negyedét házról-házra, lázadók után kutatnak, embereket igazoltatnak.

Az etióp hadsereg jelentős katonai sikereket ért el, és elfoglalta a lázadók állásait csütörtökön. A harcok azután lángoltak fel, hogy az etióp erők április 17-én átfogó támadást indítottak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek