Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége
A Fidesz elnöksége az Európai Néppárt frakcióelnökségének meghívására május 1-jétől két napon át Brüsszelben ülésezik. A részletes programról pénteken Szájer József, fideszes európai parlamenti képviselő adott tájékoztatást.
Dátum: 2007-04-27 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:57.062372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, Joseph Daulnak a kezdeményezésére és meghívására a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség teljes elnöksége május 1-től 3-ig kihelyezett ülésen Brüsszelben fog tanácskozni - tájékoztatott Szájer József, fideszes európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt-Európai Demokraták frakciójának alelnöke.
Mint a képviselő fogalmazott: ez egy kivételes esemény, mert nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt teljes vezetése - az Európai Néppárt meghívására - ilyen módon is kifejezze az Európai Unió iránti való elkötelezettségét.
Az időzítés sem véletlen, hiszen május 1-én lesz Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának harmadik évfordulója - mutatott rá az európai parlamenti képviselő, aki a kihelyezett elnökségi ülés céljáról szólva kifejtette: ez az alkalom lehetőséget teremt az azóta elért eredmények, felmerült gondok és problémák értékelésére.
A különböző megbeszélések és a kihelyezett ülés annak az elismerése is, hogy a Fidesz az Európai Néppártnak egy kiemelt jelentőségű tagja - emelte ki Szájer József.
Az európai parlamenti képviselő tájékoztatása szerint a kétnapos program első napján különböző találkozók lesznek. A bizottság Brüsszelben tartózkodó legmagasabb szintű képviselőjével, Jacques Barrot-val az Európai Bizottság alelnökével, közlekedési biztossal, valamint Wilfried Martens-szel az Európai Néppárt elnökével és magyar néppárti képviselőkkel találkozik az elnökség. Illetve külön találkozók lesznek az európai parlamenti képviselőink és az elnökség tagjai között szakterületek szerint, este pedig egy hosszabb megbeszélést fog folytatni Orbán Viktor és Joseph Daul, továbbá plenáris megbeszélés lesz a néppárti frakció elnöksége és a Fidesz elnöksége között. Csütörtökön pedig külön programot folytat az elnökség ülés keretében.
Szájer József megfogalmazása szerint ahhoz, hogy egy erős Magyarország jöhessen létre, egy erős Európára is szükség van, ezért az unión belül a legkülönbözőbb területeken erősíteni kell az együttműködést. Példaként az emberi jogok és a kisebbségek védelmének területét, a környezetvédelmet, és az energiapolitikát említette.
Magának az útnak van egy fontos érdekérvényesítő célja is, hiszen az elmúlt időszakban a magyar kormány tevékenysége nem javította, hanem rontotta Magyarország megítélését az unióban, ami minden területen megnehezíti az európai parlamenti képviselők munkáját - mondta el a képviselő. "Szeretnénk ezen a képen javítani, szeretnénk azt világossá tenni, hogy Magyarországon vannak olyan erők, amelyek az európai uniós célokkal egyetértenek, és készek együttműködni annak érdekében, hogy mind egy erős Magyarország, mind pedig egy erős Európa (...) valósulhasson meg" - fogalmazott Szájer József.
fidesz.hu