Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Energiapolitikai fordulat - a kormány beismeri hibáját?-Németh Zsolt (Fidesz) közleménye:


Dátum: 2007-04-27 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:00.493585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli Szekeres Imre honvédelmi miniszternek az Egyesült Államokban tett, Magyarország energiabiztonságával kapcsolatos nyilatkozatát. A Fidesz fontosnak tartja, hogy hosszú idő után Szekeres Imre az első olyan kormánytag, aki a Nabucco-gázvezetéket egyértelműen prioritásként kezeli. Ezzel a miniszter hitet tett a közös európai energiapolitika mellett a további egyoldalú oroszországi függőség erősítésével szemben. A Fidesz bízik abban, hogy a honvédelmi miniszter nyilatkozata a kormány és a kormánypártok álláspontjának módosulását jelenti, és

korábbi álláspontjukkal szemben május 7-én lehetővé teszik, hogy az országgyűlés tárgysorozatba vegye azt a - Fidesz által beterjesztett

- határozati javaslatot, mely megerősíti Magyarország elkötelezettségét az Európai Unió közös energiapolitikája mellett.

Németh Zsolt,

a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője

Kapcsolódó elemek