Három új hold
Kanadai és amerikai csillagászok három újabb holdat fedeztek fel a Neptunusz körül, és ezzel tizenegyre emelkedett a Naptól legtávolabbra lévő óriásbolygó égi kísérőinek a száma.
Dátum: 2003-01-14 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:27.162769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mostani felefedezés értékét növeli, hogy 1989 óta ezek voltak az első újonnan felfedezett Neptunusz-holdak, miközben ez idő alatt a másik három óriásbolygó, a Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz újabb holdjainak egész sorát sikerült bemérni. A három újonnan felfedezett égitest úgynevezett irreguláris hold, azaz bolygó körüli pályája nem szabályos. A Neptunusznak rajtuk kívül még két szabálytalan holdja van. Az 1846-ban felfedezett Triton pályája retrográd, azaz a bolygó forgásának irányával ellentétesen kering, a másik irreguláris hold pedig, az 1949-ben észlelt Nereida, amelynek pályája a legelnyúltabb a holdaké közül a Naprendszerben. Egyébként a Nereida volt a második, és eddig az utolsó olyan Neptunusz-hold, amelyet a Földről fedeztek fel. Időközben ugyanis hat Neptunusz-hold létét 1989 nyarán a Voyager-2 amerikai űrszonda mutatta ki, amikor néhány ezer kilométerre elhaladt a kékes színű gázóriás mellett. Mind a hat szabályos pályán, azaz megközelítőleg a bolygó egyenlítői síkjában és annak forgásával egyező irányban kering.
A most felfedezett irreguláris holdak lehetnek olyan befogott égi objektumok, amelyek a Neptunusz és az őt körülvevő rendszer kialakulása után kerültek az óriásbolygó vonzáskörébe. Az sem kizárt azonban, hogy a 30-40 kilométer átmérőjű égitestek egy kozmikus karambol szülöttei: A Neptunusz egyik korábbi nagyobb holdjával valaha egy kisbolygó vagy egy üstökös ütközhetett össze, és az ennek következtében kivágódott anyagból formálódott ki a három "új" hold - esetleg még több is. Mind a hárman igen nagy távolságra keringenek a bolygótól, és ez is újdonságnak számít a Neptunusz holdrendszerét illetően.
MTI - fidesz.hu