Drasztikusan emelnék a tandíjat a felsőoktatásban
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy gondolja át a tandíjfizetésre vonatkozó elképzeléseit, és ha vannak emelési szándékai, azokat sürgősen vonja vissza. Erről Szijjártó Péter, a párt kommunikációs vezetője beszélt pénteken sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-04-27 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:01.373045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz, amely kormányzása idején megszüntette a tandíjfizetési kötelezettséget a felsőoktatásban, továbbra is következetesen elutasítja a tandíj minden formáját - nyilatkozta Szijjártó Péter a kormány felsőoktatási reformterve kapcsán.
Szijjártó szerint "durván sérti" az esélyegyenlőséget, ha tandíjat, "pláne hogyha magas tandíjat" kell fizetniük azoknak, akik egyetemen, vagy főiskolán szeretnének továbbtanulni.
"Mi azt gondoljuk, az a helyes, ha a diákok szorgalmán és tehetségén múlik az, hogy mehetnek-e egyetemre és főiskolára, és nem azon, hogy a szüleik mit tudnak kifizetni nekik" - tette hozzá a politikus, aki szerint már a mostani 105-150 ezer forintos tandíj is "elviselhetetlen" terhet jelent a családok számára.
A képviselő szavai szerint a kormánynak, amely a választási kampányban "sértődötten" tagadta a tandíjfizetésre vonatkozó elképzeléseit, már ahhoz sem volt felhatalmazása, amit a tandíjügyben eddig tett.
A legfontosabb, hogy az emberek dönthessenek ebben a kérdésben is" - utalt a politikus a Fidesz, tandíj kérdését is magába foglaló népszavazási kezdeményezésére.
"Szerintünk az embereknek igenis joguk van elmondani a véleményüket tandíj kapcsán, éppen ezért a kormánynak el kell állni minden további tandíjemelési szándéktól, és meg kell hallgatnia az emberek véleményét ebben az ügyben" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A ma megjelenő Élet és irodalomban illetve a Figyelőben publikált dolgozatában a hazai felsőoktatás drasztikus szerkezeti reformját javasolja Bokros Lajos, az ELTE Gazdasági Tanácsának (GT) vezetője.
A GT nevében az egykori pénzügyminiszter azon az állásponton van, hogy az államnak csak az egyetemek infrastruktúráját kellene biztosítania, míg az oktatók bérét a tandíjak fedeznék.
Bokros elismeri, ehhez a jelenleginél sokkal többet kellene fizetniük a hallgatóknak, ami azt jelentené, hogy megszüntetnék a költségtérítéses forma és a tandíjak összege közötti jelentős különbséget.
fidesz.hu