Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert nyert a GVH négy moziüzemeltető ellen

Véglegesen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy moziüzemeltető vállalkozás ellen, a Legfelsőbb Bíróság 2007. április 25-én tartott tárgyalásán ugyanis helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla tavalyi döntését - közölte a hivatal pénteken.


Dátum: 2007-04-27 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:04.129858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A GVH még 2002 áprilisában indított eljárást a Budapest Film, az Intercom, a Ster Century és az UCICE ellen, mert a cégek egymással "összebeszélve" egyszerre és egységes mértékben emeltek árat a Mammut, az Eurocenter, a Lurdy Ház, a Duna Plaza, a Campona, a West End illetve a MOM Park bevásárlóközpontokban található mozikban. Mivel az összehangolt piaci magatartást a versenytörvény szigorúan megtiltja, a Budapest Filmnek 37 millió, az Intercomnak, a Ster Century-nek valamint az UCICE-nek egyaránt 83 millió forint bírságot kellett fizetnie - áll a közleményben.

A GVH döntése ellen az elmarasztalt vállalkozások a Fővárosi Bírósághoz fordultak, amely elutasította keresetüket. Ezt követően a moziüzemeltetők jogorvoslatért fordultak a Fővárosi Ítélőtáblához, amely nem tartotta megalapozottnak a fellebbezésüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek