Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy keddi nap...

Hallottam Jánosi György kijelentéseit a vörös kettesben. Nehéz elhinni, hogy ezek a buta franciák mennyi mindenről lemondanak e kormány és népe érdekében. Bizony, pocsék üzletemberek. Semmi nyereség..., csupa jó szív. És milyen ravasz, ügyes, "szakmaiak" a Sport minisztérium illetékesei! Márciusban lesz - állítólag - az Aréna nyitása egy koncerttel. Hadd találjam ki: a Pa-dö-dö!


Dátum: 2003-01-14 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:27.546445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Istenem, mennyire sántít az egész! A Sportcsarnokkal, ugyan az történik, mint a Nemzeti Színházzal, a Millenárissal, a Terror Házával és sok másmindennel. OTT AKARNAK ARATNI, AHOL MÁSOK VETETTEK. Méghozzá úgy, hogy az utókor csakis a Medgyessy-kormány érdemeit magasztalhatja, neki köszönheti, hogy egyáltalán van, ami van (ill. az, ami nem lesz, ami kellett volna lennie).

A történelem sok mindent igazol, helyre tesz, tisztázz. Csak egyet soha: a gyanút. Azért Göncz Árpád, Mécse Imre legalább a magyarok 49 százaléka mindörökké gyanakvással fog tekinteni. Elég egy rossz mozdulat, a legkisebb megalkuvás, egy "politikai kompromisszum", és a gyanú nyálkás, ragacsos árnyéka rátapad valakire... amikor rájön (ha egyáltalán rá jön), hiába próbálja eltávolítani. Az árnyék megmarad örök időkre, generációkon át. Nem olyan nagy baj, hogy különböző oldalakon állunk (mások vagyunk, más értékrendet tekintünk mérvadónak) csak ne legyünk gyanúsak. Tiszta lappal jobb. Koppány-Szent István, Kossuth-Széchenyi... elfogadjuk. Még kisebb-nagyobb mértékben tiszteljük is, őket. Tiszták maradtak. Ezt azért mondom, mert a gyanú sötét szobájába, sokan kezdenek behátrálni. Egy rossz mozdulat, egy kis megalkuvás... pl. egy szerencsétlen kézfogás október 23-án a parlamentben, kétes csönd (senki sem tud semmiről) a Medgyessy ügy vizsgáló parlamenti bizottságban... egy felesleges és szerencsétlen megállapodás, egy aláírás a Btk. módosítására. Végzetesek lehetnek annak, aki talán tiszta és az is szeretne maradni. A gyanú árnyéknak a használata, a szociálliberális oldal legütőképesebb kártyája. Csak egyet nem tudnak: minél többet élnek vissza ezzel a kártyával, annál gyorsabban csökken az értéke.

Heje, huja, ha! Új műsor a Közszolgálatiban: valamiféle Buliról lesz szó. Itt lesz az egész cirkusz: Lagzi, Verebes, Padödö (jól írtam?). Buli az egész világ! Magyarország a BULI világszínpada. Szóljanak, mikor lesz, hogy tudjak felkészülni és ne - még véletlenül se - legyek egy tévékészülék közelében.

Taszár nem jelent nagyobb veszélyt, kockázatot az ország számára. Valami ilyen mondatot ismételnek állandóan a rádióban. De akkor minek az a rengeteg óvintézkedés, ami körülötte zajlik?! Úgyis tudjuk, hogy hadsereg ide, rendőr, biztonságiak, katasztrófavédelem oda: tényleges veszély esetén teljesen hiábavalónak fog bizonyulni minden! Az itthoni, veszély kapcsán sem tudtak "állítólag" semmiről (pl. Vér és Becsület-ügy). Nagyon bűzlik az egész. Még mindig nincs egyetlen egy dolog, amit az ember el tudna hinni ennek a kormánynak? Pedig milyen jó, felemelő érzés lenne!

P. József

(A levél e-mailen érkezett szerkesztőségünkbe)

Kapcsolódó elemek