Református konvent az unión kívüli magyarok vízumhoz jutásáért
A Kárpát-medencei Református Generális Konvent elnöksége arra kéri a magyarországi döntéshozókat, hogy a schengeni határok várható kiterjesztése előtt oldják meg az Európai Unió határain kívül rekedő magyar nemzetiségűek egyszerű és költségmentes vízumhoz jutását - tájékoztatott a Magyarországi Református Egyház pénteken.
Dátum: 2007-04-27 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:05.770134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konvent elnöksége, amely kétnapos ülést tartott Budapesten, aggodalommal hallgatta meg a Szerbiai Református Keresztyén Egyház és a Kárpátaljai Református Egyház elnökségeinek beszámolóját a vízumkényszer okozta nehézségekről. A testület nyomatékosan kéri "a magyar kormányt, hogy felelősséget mutatva találjon megoldást a kialakult helyzetre" - olvasható az egyház kommunikációs szolgálata közleményében.
Mint írták, a Kárpát-medencei Református Egyházkerületek Elnökségeinek álláspontja szerint "a kettős állampolgárság kérdésének rendezése komoly lehetőséget jelent az ilyen helyzetek rendezésére is. Ismételten megerősítették, hogy a mindenkori magyar Országgyűlés adóssága és egyben sürgős feladata, hogy a nemzet ügyét komolyan véve foglalkozzon a határon túli magyarok státuszának rendezésével".
Az ülésen kiemelt témaként foglalkoztak a kárpát-medencei magyar református egyházaknak a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlésen megvalósuló egységes megjelenésével.
A szeptember 4-9. között Nagyszebenben megrendezendő nagygyűlésen "a református egyházkerületek kulturális programokkal, a magyar református értékek bemutatásával, és magyar delegátusok munkájával kívánják megmutatni összetartozásukat, gyökereiket, emberekért végzett szolgálatukat amellyel a reformátusság jelen van Erdélyben is" - olvasható a közleményben.
MTI - fidesz.hu