Liga, Munkástanácsok: tiltakozó demonstráció május 1-jén
A romló életminőség és a megszorító intézkedések negatív hatásai ellen fog tiltakozni a Liga szakszervezeti szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége május 1-jén Budapesten az Olimpiai Parkban közös rendezvényünkön - tájékoztatta a szervezők nevében az újságírókat Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke pénteken Budapesten.
Dátum: 2007-04-27 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:07.696898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a két szakszervezeti konföderáció azért választotta a demonstrációt május 1-jére, ugyanis szerintük nincs okuk az ünneplésre a bérből és fizetésből élőknek. A munkavállalókra ugyanis aránytalanul nagy terheket hárítanak a konvergenciaprogram megszorító intézkedései. Emellett még mindig nem elég hatékony a fellépés a feketemunka ellen. Az elnök rámutatott: mindazok, akik jelenleg feketén dolgoznak - illetve nem legálisan foglalkoztatják őket - jövőbeni nyugdíjukat és egészségügyi ellátásukat kockáztatják. Gaskó István azt kifogásolta, hogy a munkahelyeken nem tartják be a munkaügyi jogszabályokat.
A Liga Szakszervezetek elnöke beszélt arról is, hogy a megszorító intézkedések átlagosan az országban 4 százalékos reálbércsökkenést okoztak, a közszférában dolgozókat pedig ennél is jobban sújtják a konvergenciaprogram negatív hatásai. Ezért tiltakozó petíciót kívánnak átadni a kormány és az Országgyűlés képviselőinek május 1-jén.
(Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, bár jelezte, a sajtótájékoztatón nem vett részt, mivel a fővárosi forgalomban "elakadt".)
MTI - fidesz.hu