Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A CIA elfogott egy feltételezett al-Kaida vezetőt

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elfogta az al-Kaida terrorhálózat egy feltételezett, magas rangú tagját, akit azzal gyanúsítanak az amerikai hatóságok, hogy ő irányította a terroristák afganisztáni fegyveres akcióit -jelentette be pénteken a Pentagon.


Dátum: 2007-04-27 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:11.677544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyanúsítják még azzal, hogy több merényletet is tervezett Pervez Musarraf pakisztáni elnök és ENSZ-tisztségviselők ellen. Abd el-Hadi al-Iraki és emberei pakisztáni bázisukról indították támadásaikat az afganisztáni amerikai erők ellen - közölte a Pentagon. Az illetőt a CIA a héten átadta az amerikai védelmi minisztériumnak, jelenleg pedig a Kuba szigetén lévő guantánamói börtöntáborban tartják fogva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek