Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járatok leállítását kezdeményezi a szaktárcánál a Kapos Volán

A Kapos Volán csaknem 60 autóbuszjárat leállítását kezdeményezi a jövő héten a gazdasági tárcánál - közölte Torma Kálmán, a társaság vezérigazgatója.


Dátum: 2007-04-28 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:12.348560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta: ez elenyésző szám ahhoz képest, hogy munkanapokon 1400 járatot indítanak, ám a kihasználatlan, "gyakorlatilag utas nélküli" járatok megszüntetésével a veszteségüket mintegy 60-70 millió forinttal csökkenthetnék. A vállalat azonban csak javaslatot tehet és a gazdasági tárcánál jelzi kérését, a végső szót a minisztérium mondja ki - tette hozzá.

A vezérigazgató közlése szerint a társaság az első negyedévet harmincszor annyi vesztességgel zárta, mint amennyivel kalkuláltak. A várt másfélmillió forintos mínusszal szemben 56 millió forint volt a veszteség, ami az év végéig akár a több száz millió forintot is elérheti - tette hozzá.

A múlt év azonos időszakához képest az idén januártól március végéig 200 ezerrel kevesebb utast vittünk el - mondta a vezérigazgató, amit azzal indokolt, hogy az enyhe télben kevesebben buszoztak.

A legfrissebb statisztika adatokat ismertetve elmondta: a teljes árú menetjegyes forgalomban 17 százalékos visszaesést szenvedtek el, a dolgozói bérletnél 2,8 százalékos csökkenést mértek, s másfél százalékkal kevesebb diákbérletet adtak el.

Az egészségügyi reform hatása a közlekedésben is lecsapódott - tette hozzá, ugyanis - mondta - az Országos Egészségbiztosítás Pénztár által hitelezett új ingyenes utazási utalványokat az idén már nem adták ki, ezért feltehetően kevesebben keresték fel a kórházakat és az egészségügyi intézményeket, ami ugyancsak az utasok számának csökkenéséhez vezetett.

Torma Kálmán elmondta: a cég gazdálkodását újabb ingatlanok és bezárt telephely eladásával kívánják "egyenesbe hozni". A probléma végleges kezelése azonban nem nélkülözheti a közúti közlekedés átfogó, hosszú távra szóló finanszírozási reformját - hangsúlyozta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek