Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair és Kaczynski hatékony Európát szorgalmaz

Tony Blair brit miniszterelnök egyetértett pénteken Varsóban Lech Kaczynski lengyel elnökkel abban, hogy az Európai Uniónak a hatékonyság kereteit megteremtő alapokmányra van szüksége.


Dátum: 2007-04-28 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:13.021810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Blair néhány órás látogatást tett a lengyel fővárosban, ahol találkozott az államfő ikertestvérével, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnökkel is.

A tárgyalások után a brit kormányfő azt mondta újságíróknak, hogy a két ország Európa-felfogása nagyon közel áll egymáshoz. "Mindketten olyan Európát akarunk, amely hatékony, amely gyakorlatias. Független, együttműködő államok unióját" - jelentette ki.

Blair szerint a korábban kidolgozott európai alkotmánytervezetnek, miután azt a francia és a holland népszavazás elutasította, nincs jövője.

Nagy-Britannia és Lengyelország egyaránt amellett van, hogy az eredeti szövegből hagyjanak el bizonyos részeket, és ami marad, az ne keltse valamiféle európai szuperállam képzetét. Kaczynski szerint nagyon fontos kérdés, hogy az alapokmány az egyes nemzetek unióját rajzolja-e meg, vagy pedig valamilyen többnemzetiségű képződményt teremt.

Azzal kapcsolatban, hogy Moszkva ellenérzésekkel reagált az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek Lengyelországba és a Cseh Köztársaságba tervezett telepítésére, Blair és Kaczynski egyaránt azt hangsúlyozta: a terv védelmi jellegű, és nem irányul Oroszország ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek