Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos nagygyűlést tart a Kisgazda Polgári Szövetség

Országos nagygyűlést tart ma Csongrádon a március elején önálló párttá alakult Kisgazda Polgári Szövetség, a rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor és Turi-Kovács Béla is - közölte Kohári Nándor, a szervezet megbízott megyei elnöke.


Dátum: 2007-04-28 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:15.802000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A párt első országos nagygyűlésen Turi-Kovács Béla elnök ismerteti a szervezet programját, amelynek célja elsősorban a vidéken élő emberek érdekeinek megjelenítése, amelynek képviselete gyenge a hazai politikában - mondta Kohári Nándor.

A tanácskozáson fölszólal Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, aki a jobboldali politikai szövetségben a kisgazdákra váró feladatokról beszél majd - tette hozzá a Kisgazda Polgári Szövetség megbízott megyei elnöke. A nagygyűlésre a párt mintegy nyolcszáz tagját és az ország minden részéről a szimpatizánsokat várják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek