Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Soproni szocialisták: Bukjon el a város!

Mélygarázs-építési láz kezdődött Magyarországon. A folyamat jellemzőit eddig a soproni és a váci példán keresztül ismerte meg a nyilvánosság. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt Sopron esetében a Nemzeti Nyomozó Iroda már nyomoz, a váci mélygarázs ügyében pedig feljelentéskiegészítést rendelt el a rendőrség.


Dátum: 2007-04-28 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:16.908477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A váci mélygarázs-beruházás ügyében feljelentéskiegészítést nyújtott be a Nemzeti Nyomozó Irodához tegnap a város KDNP-Fidesz-frakciójának vezetője, Tomori Pál. A politikus lapunknak elmondta: olyan új adatok birtokába jutott, amelyek segíthetik a rendőrség munkáját. A nyomozóknak átadott iratokból kiderül, hogy valószínűleg az önkormányzati képviselő-testület megtévesztésével került sor a garázsberuházásban hozott közgyűlési döntésre.

Az is megállapítható, hogy az ügyben részt vevő személyek közül volt, aki egyértelműen és tudatosan törvénybe ütköző állításokat fogalmazott meg. Tomori felhívta a rendőrség figyelmét arra is, hogy információi szerint Sopron és Vác mellett egy dél-dunántúli nagyvárosban is ugyanilyen jogsértő konstrukcióban akarnak mélygarázst építeni. Ezen a településen azonban az ügyhöz kapcsolódóan még egyéb súlyos törvénysértés is történt. Az, hogy több ilyen beruházás indult az utóbbi néhány évben, a képviselő szerint azt mutatja, hogy országosan burjánzik egy magáncégektől induló mélygarázs-építési tendencia. Ennek jellemzői nagyon egyszerűen foglalhatók össze: törvénysértő jogi konstrukció alapján magáncégek ingyenesen jutnak hozzá ahhoz a lehetőséghez, hogy köztereket beépítsenek.

Ezeken később magántulajdonú garázsokat építenek, amelyeket üzleti alapon és üzleti áron visszabéreltetnek az önkormányzatokkal, és mindezt közcélú parkolásnak álcázva teszik. Mindeközben a soproni beruházás ügyében botrányos jelenetek zajlottak a testületi ülésen. Csütörtökön a mélygarázsper kapcsán újabb kereseti követelést fogalmazott meg a város érdekeinek érvényesítésére Sopron vezetése. Az előterjesztés tárgyalása kapcsán a pert indító önkormányzat azonban két táborra szakadt. A szocialista képviselők közül Boross László a város érdekeivel szembehelyezkedve kijelentette: akkor fognak jól járni, ha elbukják a pert. Az MSZP-s frakcióvezető - aki érintett lehet a büntetőügyben - magából kikelve kért választ arra, hogy mi fog történni, ha a város megnyeri a pert.

Fodor Tamás polgármester lapunknak azt nyilatkozta: megdöbbentő, hogy a szocialisták a település érdekeivel szemben foglaltak állást. Amenynyiben a város megnyeri a pereket, úgy visszaszerzi a szocialisták által eltékozolt vagyont.

Sopronban a magántulajdonú SPT Mélygarázs Kft. szerzett ingyenesen jogot arra, hogy beépítse a történelmi városrész központi terét, a Petőfi teret, s amellett, hogy a megépülő mélygarázs a magáncég tulajdonába kerül, a társaság a köztérre ingyenes földhasználati és elővásárlási jogot is szerzett.

A város büntetőjogi eszközökkel próbálja meg elérni a felelősök felelősségre vonását, de polgári pert is indított a város vagyonának visszaszerzésére. A rendőrség hat ügyben elrendelte a nyomozást, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság pedig a mélygarázsügyben már tartott tárgyalást.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek