Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor beszéde a Kisgazda Polgári Szövetség zászlóbontó nagygyűlésén


Dátum: 2007-04-28 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:20.501376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Engedjék meg, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem mindannyiukat, és megköszönjem - ha nem látszana rajtam, akkor be is vallom, hogy jól esett, köszönöm szépen - ezt a szeretetteljes fogadtatást. Örülök, hogy itthon érezhetem magam önök között.

Engedjék meg, hogy üdvözöljem Turi-Kovács Béla képviselőtársamat, Kedves Béla köszönöm szépen, hogy voltál olyan kedves, és elhívtál ide erre a mai találkozóra. Engedjék meg, hogy minden parlamenti képviselőtársamat is köszöntsem, minden régi politikai harcostársamat is üdvözöljem, és külön köszöntsem Vince László képviselőtársamat, a házigazdánkat, akit most hosszan kellene méltatnom, úgy volna helyén való, és kétség kívül munkája alapján meg is érdemelné. De én csak egyetlen mondatban teszek eleget mindennek, amikor azt mondom, hogy nem itt tartana a hazánk, hogyha 386 olyan derék magyar parlamenti képviselőnk lenne, mint Vince László, az önök parlamenti képviselője. László sok sikert kívánok a következő időszak munkáihoz is!

Kedves barátaim! Tisztelt hölgyeim és uraim!

Hazánk meglehetősen nehéz helyzetben van. A helyzet nehéz, komoly, súlyos kérdéseket vet fel. Úgy illendő, hogy egy ilyen alkalommal, amikor találkozunk, reményeim szerint talán nem visszaélve a vendég jogával, komolyan és súlyos gondolatokat kell megfogalmaznunk. Kezdjük először is a kisgazda hagyománnyal.

Kedves barátaim!

A 2002-es parlamenti választás után - látva, hogy milyen sors felé sodródik a magyar kisgazda hagyomány - a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mindent meg tett annak érdekében, hogy ez a felemelő, büszkeségre és önbizalomra okot adó magyar közéleti, politikai, sőt mi több kulturális hagyomány ne vesszen el a parlament házfalai közül. És olyan megállapodást kötöttünk az együttműködésre kész kisgazda erőkkel, amelynek eredményeképpen mind a mai napig, bár a kisgazdapárt világa meglehetősen zavaros állapotban van, a kisgazda hagyomány képviselői mégis ott ülhetnek a képviselőház falai között, képviselhetik a kultúrát, a sajátjukat, az eszméiket, a sajátjukat, a programjukat, a sajátjukat. Ez a jobboldal nagy közös tette, ami arra tanít bennünket, hogy nem az a feladat, hogy egymás elől együk el a kenyeret, hogy egymás rovására politizáljunk, hanem arra van szükség, hogy az egymással testvéri szövetségben lévő jobboldali erők, legyen szó kisgazdákról, kereszténydemokratákról, vagy éppen a volt MDF-esekről, szükség esetén segítséget nyújtsunk egymásnak, és bátorítsuk egymást, ha szükséges, az újrakezdésben.

Én örülök annak, hogy a Kisgazda Polgári Egyesület létrejött, és megtaláltuk azt a formát, amellyel biztos képviseletet teremthettünk a parlamentben a kisgazda eszmeiség számára. Ez egy biztos megoldás.

Én látom, hogy önök most egy nagyszerű vállalkozásba kezdtek, egy komoly fába vágták a fejszéjüket. Ha jól értem, akkor megpróbálják valamilyen módon újjászervezni, újraértelmezni, újra összefogni a sokfelé húzó kisgazda pártvilágot. Sok sikert szeretnék kívánni, ez egy komoly vállalkozás. És mint minden komoly vállalkozás, kockázatos vállalkozás is. Ha valaki ismeri az elmúlt két évtized kisgazda hagyományát és párttörténetét, akkor pontosan tudhatja, hogy az egyik legkockázatosabb politikai vállalkozás ez Magyarországon. Én arra szeretném önöket biztatni, miközben sikert kívánok ehhez a vállalkozáshoz, hogy azt, ami biztos, ne adják fel. Tartsák meg az egyesületüket, a Kisgazda Polgári Egyesületet, a velünk kötött megállapodást, a velünk kialakított együttműködést, őrizzék, becsüljék meg azt a lehetőséget, amelyet együtt harcoltunk, hogy ott lehessenek a parlamentben. Ezért mi továbbra is érvényben tartjuk azt a megállapodást, amelyet a Kisgazda Polgári Egyesülettel kötöttünk, és ami a kisgazda világgal való együttműködésünk alapja, és szurkolunk önöknek, és várjuk a jó híreket a kisgazda pártvilág újraegyesítéséről. Remélem sikerrel fognak majd járni.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót a magyar vidék állapotáról is mondjak. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt 60 évben Magyarországon nem csupán elhibázott mezőgazdaság és vidékpolitikát folytattak, hanem rossz alapelvekre is építették ezeket a politikákat. Elhibázott alapelvekre és elhibázott tételekre, ezt önök mindannyian ismerik. Nem szükséges most hosszasan felidéznem. A magyar mezőgazdaság tudatos szétverését, erőszakos iparosítás, urbanizációt, téeszesítést, beszolgáltatást és körzetesítést. Hatvan év mérlegét megvonva a magyar vidék nevében nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar állam adósa a magyar vidéknek, mert 60 éven át kizsákmányolta, tönkre tette, mostohán bánt vele, és eljött az ideje, hogy a magyar állam elkezdje törleszteni azt az adósságot, amellyel a magyar vidéknek tartozik.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Hazánk állapotáról szólva talán emlékezhetnek rá, hogy ezelőtt egy évvel milyen éles viták folytak Magyarországon hazánk valóságos állapotáról. A választási kampány idején arról folyt a vita, hogy hol tart az ország. Jól állunk-e vagy sem. Dübörög-e a gazdaság, vagy épp ellenkezőleg, válság felé sodródik Magyarország. Nagy-e a jólét, vagy épp ellenkezőleg, romló kilátásokkal kell számolnunk. 2006 májusában a nagy lelepleződést követően, azok is, akik korábban kötötték az ebet a karóhoz, kénytelenek voltak bevallani, hogy Magyarországon, ami dübörög, az nem a gazdaság, hanem az adósság, a munkanélküliség, a költségvetési hiány, vagyis maga a súlyos gazdasági válság. Be kellett ismerniük, hogy elhibázott, régi időkből itt maradt, a mostani világban már alkalmazhatatlan gondolat volt, amelyet akkor gyakran hallhattunk, miszerint egy gazdaságot ketté lehet választani. Egy jól működő magángazdaságra, és egy bajban lévő államháztartásra. Emlékezhetnek rá, mit hallottunk, lehet, hogy gondok vannak az államháztartás körül, de a gazdaság egészséges. Ez a kettémetszés értelmetlen a modern világban. Mindannyian megtapasztalhattuk, hogy a bajban lévő államháztartás magával rántja a gazdaságot, magával rántja a munkahelyeket, az emberek életszínvonalát és életminőségét is.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az elmúlt év során az is kiderült, mi a gazdasági válság oka. A közgazdászok ezt úgy mondják, hogy óriásira duzzadt a hiány. Ezt mi magyarul úgy mondjuk, hogy eltűnt a pénz. Lába kelt, és nem néhány forintról beszélünk, hanem tengernyi pénzről, amely hiányzik, és mint a családunkért, a családunk élethelyzetéért egyébként felelősséget viselő emberek mindannyian tudjuk, hogy a hiányzó pénzért ki más lehetne felelős, mint az, akinél a kasszakulcs volt. Ez nemcsak a családban, a nemzetgazdaságban is így van, kedves barátaim.

A hiányzó pénznek következményei vannak. A pénztelen ember az olcsó megoldások híve. Aki pedig nem szeret dolgozni, de nagy hasznot akar zsebre tenni, az gátlástalan ember. Magyarországon ma a reformnak nevezett pénzbehajtás fő mozgatója ez a két emberi tulajdonság, a pénztelenség és a gátlástalanság.

Kérem gondolkodjanak el azon, nem furcsa-e, hogy Magyarországot három milliárdos üzletember tette tönkre. Nem furcsa-e, hogy a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter, akik állítólag milliárdosként sikeresek a magángazdaságban, amikor rólunk van szó, a közösségről, a magyar nemzetről, meg az államháztartásról, akkor csak évek alatt visszafizethető hiányokra, eltűnt milliárdokra és csődbe rántott államgazdaságra futotta az erejükből.

Valójában, tisztelt hölgyeim és uraim itt arról van szó, hogy egy sajátos érdekcsoport vette kezébe Magyarország kormányrúdját, amelyet én új arisztokráciának nevezek, és amely teljesítmény és érdem nélkül követel magának kiváltságokat. Ez megkülönbözteti a régi arisztokráciától, amelynek voltak szép számmal becsületes tagjai, akik szolgálták a nemzetet, mert úgy gondolták, hogy a kiváltságokkal kötelességek is együtt járnak. Akik úgy gondolták, hogy többet kell adniuk, mint másoknak, a nehezebb helyzetben lévő embereknek. A mi új arisztokráciánk éppen fordítva gondolja. Azt hiszi, hogy a kiváltságos helyzete éppen abban áll, hogy semmilyen kötelezettséget nem kell vállalnia, és nem kell megosztania erőforrásait a saját népével. Az új arisztokráciának a gátlástalansága, és kapzsisága, az erre épülő politika tette tönkre Magyarországot az elmúlt öt évben.

Miközben hol száz lépést, hol reformokat emlegetnek, mióta csak feltűnik az új arisztokrácia, valójában nincs egy jottányi előrelépés sem. A javulás valahogy mindig négy évre van a magyaroktól. Ez a négyéves körforgás, ha a kormányon múlik, fenn is marad. Most is nyíltan beszélnek arról, hogy három éven át majd elveszik a pénzt az emberektől, és a negyedikben a választási évben majd visszalöknek valamennyit. Az új arisztokrácia nem serkenti, hanem elfojtja a magyar emberek aktivitását. Elfojtják a vállalkozást, a munkát, az értékteremtést. Azért gyönge ország ma a mi hazánk, Magyarország, mert elnyomják a kezdeményezést, elszívják a levegőt és elzárják a teret.

Kedves barátaim! Lehet-e reformernek nevezni a borhamisítót? Ha a reform szót úgy értjük, ahogy a kormány, akkor lehet. Hiszen ma mit jelent a kormány számára a reform? Költséghatékonyságot. Nem költséghatékony-e az, aki tablettából készít bort. A maga szempontjából az, mert a legkisebb ráfordítással, a legnagyobb hasznot húzza, vagyis költséghatékony. A kormány is ilyen megoldásokat választ a hiány befoltozására, a lehető legnagyobb bevétel előteremtésére. Ez a tablettás reform, amely hasonlóan a borhamisítóhoz, itt is azzal jár, hogy csak az boldogul, csak az jár jól vele, aki kiverte, mindenki más veszít rajta.

Én még jól emlékszem az iskolából, az iskolai tanulmányaimból, hogy a magyar ember számára történelmi tapasztalatunk okán a reform szó mindig építést jelentett. Még a szocialista időkben is, kedves barátaim, ha visszagondolnak, amikor valaki reformról beszélt, az azt jelentette, hogy valamit építeni fog. Hogy abban lesz-e köszönet, az egy másik kérdés. De még az akkori vezetők fejében is a reform az építés, alkotást és teremtést jelentett. A vidék máig őrzi a magyar reformkorszakok lenyomatát, ekkor épültek a falvakban a posták, az iskolák, a kórházak, meg a pályaudvarok.

A reformhamisítók korában, vagyis ma a postákat bezárják, az iskolákat megszüntetik, a kórházakat pedig eladják, a vasúti pályaudvarokat pedig a szárnyvonalakkal együtt felszámolják, vagyis a magyar vidéket elhullásra akarják kárhoztatni, és ráadásul ezt még reformnak is nevezik, és azt szeretnék, ha ehhez még tapsolnánk is.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ami ma történik Magyarországon, nem reform, hanem éppen az ellenkezője annak, ami Európában zajlik. Magyarország ma egy olyan ország, amelyik nem tudja megvédeni a magyar termékeket, amely egyre kevésbé képes megvédeni a magyar termőföldet, és olyan ország, amely nem segít a gazdáknak, különösen nem segít olyan mértékben, hogy fel tudják venni a versenyt európai versenytársaikkal.

A magyar gazdavilág, beszéljünk egyenesen, tisztelt hölgyeim és uraim, és a magyar gazdavilágra épülő falu már nem képes arra, hogy sok olyan évet túléljen, mint amilyen esztendőket az elmúlt öt évben megtapasztalt. Ha ez így megy tovább, akkor az, amit nem lehetett elérni a téeszesítéssel, azt most kifinomultabb és ravaszabb piacgazdasági eszközökkel fogják elérni, fel fogják számolni a magyar gazdavilág tekintélyes részét és vele együtt véglegesen meg fogják gyengíteni a falut.

Azért jöttünk ma itt össze, hogy elmondjuk együtt és hangosan, hogy egész Magyarország hadd hallja, mi nem engedjük, hogy a magyar vidéket kitöröljék a magyar életből. Vannak, akik azt mondják, hogy a vidék egyetlen feladata, hogy úgymond igazodjon a haladáshoz. Akik így beszélnek, azt mondják, a falu egyetlen jövőképe a város, a családi gazdaságé a hatékonyan termelő nagyüzem, a helyi igények kielégítése helyett pedig a globális versenyhez kellene felzárkózni.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Vannak, akik azt gondolják, mert városban élnek, különösen, akik nagyvárosban élnek, hogy az ő mindennapi életüket nem érinti a magyar vidék sorsa. Azt gondolják, hogy a plázákban mindig lesz majd élelmiszer. Ráadásul a minőségre való tekintet nélkül meglehetősen olcsón. Ezért ezek az emberek nem érzik azt a veszélyt, amely a magyar vidék megrendülésével következik majd be. Mert lehet, hogy most olcsónak tűnnek az élelmiszerek, egészen addig, amíg a magyar gazdaság, a magyar vidék teljesen össze nem töpörödik, össze nem zsugorodik, és külföldi kézre nem kerül.

Amikor majd az önálló magyar vidék és gazdavilág megrendül, nos tisztelt hölgyeim és uraim, és nem lesz már magyar élelmiszeripari termelés, akkor a városi emberek majd szembesülni fognak azzal a ténnyel, hogy a külföldről érkezett élelmiszerek ára majd hirtelen meg fog emelkedni, mert nem lesz belső termelésünk, amely féken tartsa őket. Nincs biztonságban, üzenjük, nincs biztonságban egyetlen városi embernek sem az ellátása, egyetlen városban élő családnak sem a jövője, hogyha a hátuk mögött lévő magyar vidék nem erős, ha nincs ott a hátuk mögött egy sok százezer embert is magába foglaló erős, magyar paraszttársadalom.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ezért mi azt mondjuk, hogy a vidék feladata nem az úgymond haladáshoz való igazodás, hanem helyette az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás. A falu jövőképe nem a város. A falu jövőképe a portáit, utcáit és határait szeretettel gondozó, rendben tartó falu. A családi gazdaság jövőképe a megélhetést biztosító, de a nyers haszonszerzésen túlmutató vállalkozás, és nem a nagyüzem.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mit ér a magyar gazdák munkája és fáradozásuk, ha a magyar borok nem a magyar emberek asztalára kerülnek, hanem mondjuk Franciaországban vívnak nehéz küzdelmet az ausztráliai bortermelőkkel. Nem élhetünk úgy teljes és boldog életet, ha a saját portánk, a magunk otthona helyett állandóan a globális versenyen tartjuk a tekintetünket, ha állandóan a világ elvont gazdasági harcmezején éljük az életünket, ahelyett, hogy a saját falunkban, városunkban, és itt Magyarországon élnénk azt.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Szeretném, ha nem hinnék, hogy az itthon modellként bemutatott gondolkodás és észjárás összeilleszthető az Európai Unió politikájával. Nyugat-Európában a falusias és vidékies települések nem elsorvadnak, hanem erősödnek, sőt jobban erősödnek, mint a városok. A vidéki életforma az Európai Unión belül támogatott életforma, hiszen ott pontosan tudják, hogy ez nem egyszerűen gazdasági kérdés, hanem egy ország lelkének, lelki alkatának és értékrendjének is meghatározó kérdése.

Tisztelt kisgazda barátaim!

Amikor arról gondolkodunk, hogy milyen lesz a jövő Magyarországa, a 21. századi Magyarország, akkor kérem, gondoljunk arra, hogy a 20. század történetét zsúfolt, füstös és embertelen nagyvárosokban írták. Olyan is lett, amilyen lebegőben megfogant, sápadt, beteges és zaklatott.

A nagyvárosokból indultak útjukra a világmegváltó eszmék, amelyek megrontották a 20. századi Európa életét, és végül a történelem szemétdombján kötöttek ki. Bizonyára önök is emlékeznek, még gyermekkorukból is emlékezhetnek fantasztikus filmekre, ahol emberek hatalmas városokban élnek óriási felhőkarcolókban, és a sarki boltba is a saját repülőjükkel járnak.

Igen, volt olyan kor, kedves barátaim, amikor megpróbálták elhitetni Európával és velünk magyarokkal is, hogy az erdők és a falvak duruzsolásánál szebben szól a gépek fülsüketítő zakatolása. És volt olyan időszak is, amikor azt tanították nekünk, hogy a lakótelepek, a gyárak szürke egyhangúsága többet ér, mint az egymáshoz támaszkodó falusi házak látványa. Mára azonban így a 21. század elején azt hiszem, mindannyian bölcsebbek vagyunk. Tudjuk, hogy az ember végső soron nem élhet a természetből kiszakítva, a maga teremtette mesterséges környezet rideg geometriájában. Egyre többen ismerik fel, hogyha már meg van a lehetőség rá, akkor a 21. század történelmét olyan barátságos és emberi léptékű településeken kellene írni, mint amilyen az önök városa.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A piac mindenhatósága, amely ma a kormányzati politika vezérvonala, elavult, és rendkívül veszedelmes dogma. Megtanít bennünket arra, hogy a piaci fundamentalizmus épp oly veszélyes, mint az ideológiai fundamentalizmus. Veszélyes, mert a mindenből piacot, árut kreálni akaró gazdaságpolitika csak rövid távú szempontokat tud érvényesíteni. Ezáltal a gazdaságunk, sőt egész országunk olyanná válik, mint egy vezető nélkül robogó mozdony, előbb-utóbb katasztrófát fog előidézni, és a végén saját magát is szétrombolja. Magyarország ma egy ilyen sínpáron halad.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A piac mindenhatóságára hivatkozni a vállalkozó milliárdosokból lett politikusok munkahelyi ártalma. Ők akarnak állandóan mindenből piacot csinálni. Ez egy munkahelyi ártalom, éppúgy, mint a viccbéli kalauz munkahelyi ártalma, aki, amikor hazamegy, így szól a fiának: gyere fiam, rázd az asztalt, írni akarok.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim! Ez a szemlélet, ez a szemlélet, amely mindig mindenhol ugyanazt az elvet akarja alkalmazni, élhetetlen életet teremt, legyengíti a magyar vidéket, és ezen keresztül legyengíti Magyarországot. Magyarországot legyengíti, hogyha beletörődünk, különösen, ha a kisgazdák beletörődnek, hogy a magyar föld külföldi tulajdonba kerüljön. Magyarországot legyengíti, ha engedjük, hogy a mezőgazdaságot tovább liberalizálják. Magyarországot gyengíti, ha engedjük, hogy a kis- és középvállalkozásokat tönkretegyék. Magyarországot tönkre teszi, ha a kormányzat az urbanizációt, a földelhagyást és a városba költözést bátorítja ahelyett, hogy megteremtené a kényelmes vidéki élet feltételeit.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A mai magyar közbeszéd egyik leggyakrabban hallott kifejezése a versenyképesség. Egy pillanatig vegyük komolyan ezt a szót. A versenyképességnek van egy olyan feltétele, amely minden mást megelőz. Ezt úgy hívják, erő. A versenyben csak az erős versenyzőnek van esélye. Döglött lovat nem érdemes sarkantyúzni, gyenge versenyzővel nem érdemes kiállni a versenyre. Ha valóban versenyképes országot akarunk, akkor Magyarországnak először erőt kell gyűjtenie. Nekünk nem egy gyenge Magyarországra, hanem éppen ellenkezőleg, egy erős Magyarországra van szükségünk, és tudjuk, hogy az erős, tehát versenyképes Magyarország alapja egy erős vidéki Magyarország. Gyenge vidéki Magyarországgal soha sem építhetünk erős Magyarországot, amely versenyképessé válik a világban. Hiszen csak egy erős ország lehet olyan ország, amely képes az önfenntartásra. Amely beilleszkedik ugyan a nemzetközi munkamegosztásba, kialakítja a külföldi kapcsolatait, de soha sem válik kiszolgáltatottá, mert mindig tudja, hogy elég erős ahhoz, hogyha a dolgok úgy alakulnak, akkor saját magát képes legyen fenntartani. Én azt tanultam meg a sportban, hogy annak a versenyzőnek semmi esélye sincs, aki kiszolgáltatott, mert még az önfenntartása is a többi versenyzőtől függ.

Ma már olyan gyengék vagyunk, legalábbis a kormány szerint, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az önfenntartásnak alapvető biológiai feltételeit sem tudják a kormány szerint a magyarok megteremteni. Az önfenntartás, a biológiai önfenntartás lényege, hogy legalább arra képesek vagyunk, hogy magunkat számbelileg reprodukáljuk. Ehhez képest miben töri a fejét a mai magyar kormányzati hatalom. Hát abban, hogy egymillió embert hozzon ide Ázsiából, mert arra sem tartanak képesnek bennünket, magyar embereket, hogy saját magunkat fenntartsuk. Nekünk azonban élesen el kell vetni minden bevándorlás-politikát, és helyette egy magyar családpolitikát kell a kormányzati szándékokkal szembehelyeznünk.

Kedves barátaim!

Engedjék meg, hogy néhány szót mondjak arról, hogy a földből élő embereknek milyen politikai szerepe lehet a következő időszakban Magyarországon. Önbizalmat szeretnék önöknek kölcsönözni, ha egyáltalán szükségük van arra.

Mondjuk ki, hogy egy országot földig lehet rombolni, de csak addig, tovább nem. Ugyanis a földjében minden benne rejlik, ami az újjáépítéshez és az újjászületéshez szükséges. Akkor érthetjük meg ennek a gondolatnak az igazságát, ha végig gondoljuk, mit is jelent a föld, és a földet művelő ember egy nemzet számára.

Önök pontosan olyan jól tudják, mint én, hogy a földben ott rejlik az új élet ereje, energiája, a teremtés, az alkotás titka és képessége. Minden ember a földből való és végül oda is tér vissza, akkor is, ha a hamvait az óceán fölött szórják szét. A föld tehát, és ezt mi mindannyian tudjuk, nem csupán az élelmiszerek és hasonló javaink nyersanyagát rejti, a föld valójában őrzi őseink sejtjeit, álmait, tudását, bölcsességét és hagyományainkat. Ki kell mondanunk, hogy a földben nemcsak a kenyér magvai vannak, hanem szellemi kenyerünk, lelki és szellemi táplálékunk magvai is. A föld minden értelemben táplál minket, magába szívja és visszaadja nekünk a Nap melegét, energiáját a földtől kapjuk valójában a kozmikus energiákat is. És a gazdák a földművelésből élők sem csupán azok az emberek, akik a földből termelik mindannyiunk számára az élelmiszereket. A földből élő emberek, a földművesek egyúttal örökösei egy nagyon mélyen gyökerező, és mással ki nem váltható hagyománynak.

Kedves barátaim!

Senki sem értheti meg a mai Magyarországot, ha elfelejti, hogy mi egy agrárnemzet vagyunk. Senki sem értheti meg Magyarországot, ha elfelejti, hogy a magyar ember zsigeri módon ragaszkodik a földhöz, semmit sem érthet meg abból, ha ezt elfelejti, hogy a magyar társadalom a történelme során alapvetően egy paraszti társadalom volt, és azt tekintette a történelemben hivatásának, hogy termővé tegye a magyar földet. Aki ezt nem érti, nem érti a mai Magyarországot. Ez a tény hatalmas előny Magyarország számára, mert ez a hagyomány, ez az ösztön egy kivételes munkabírású, és európai léptékben is példátlanul szívós néppé tette a magyarokat. Ez a hagyomány és származás ad nekünk erőt ahhoz, hogy mindig talpra álljunk, úgy, ahogy a szüleink, meg a nagyszüleink is mindig talpra álltak. Soha nem adták fel, és soha nem adták meg magukat. Ez a hagyomány az, ami esélyt ad arra, hogy egyszer végre mi vidéki magyarok is saját kezükbe vehessük a saját sorsunk alakítását. Sőt ezért vagyunk európaiak, tisztelt hölgyeim és uraim! Ezért is tartoztunk mindig Európához, függetlenül, hogy a föld felett éppen milyen politikai berendezkedést építettek ki számunkra. Európa a földművelő nemzetek kultúrájából született. Európában, hasonlóan Magyarországhoz, még a nagyvárosi, a városi ember is vidéki, mert legerősebb, legősibb gyökerei mindig paraszti gyökerek. Az európai kultúra gyökerei is a földben, a föld szeretetében és tiszteletében gyökereznek. Az európai civilizáció azért is állt mindig két lábbal a földön, és legerősebb talapzata mindig a föld volt.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A magyar vidék az elmúlt években, miközben ilyen hatalmas öntudattal kellene rendelkeznie, sokat tűrt, túl sokat is tűrt. És ma is azt tapasztaljuk, hogy a politika ahelyett, hogy szolgálná, cserben hagyja és hátat fordít neki. Márpedig egy független, büszke és erős Magyarország, amire szükségünk van, csak erős vidékre, erős mezőgazdaságra és öntudatos mezőgazdaságból élő emberekre épülhet.

Kedves barátaim!

A nincs más út hirdetői egyre nyíltabban hangoztatják, hogy szerintük falvakra és mezőgazdaságra nincs is szükség. Ezt ugyanaz az öntelt tudatlanság mondatja velük, mint amely az '50-es, '60-as években elődeik szájából azt harsogta, hogy legyünk a vas és az cél országa. Értelmes ember tudja, hogy házat nem érdemes homokra építeni. Erős Magyarországot csak létező társadalmi, földrajzi és történelmi adottságokra lehet építeni. A dogmatikus maradiak, akik ma mindig azt mondják, hogy nincs más út, az '50-es évek illúzióban rekedtek meg, és nem látják, hogy az erőszakos urbanizáció mindenhol csődöt mondott, munkanélküliséget, boldogtalanságot és válságokat hozott létre.

Kedves barátaim!

Mondjuk ki, hogy a vidékellenesség az elmaradott emberek szemlélete. A gyengék és a gyámoltalanok szemlélete. Azoknak a szemlélete, akik a technika mankói nélkül egy lépést sem tudnának megtenni önállóan. Azoknak az elkényeztetett új arisztokrata, semmire kellőknek a szemlélete, akik sose dolgoztak meg, sose küzdöttek meg semmiért, és akik csak a művi világ közegében érzik biztonságban magukat, és irtóznak mindentől, ami valóságos, mert a valóságban azonnal kiderül róluk, hogy valójában milyen gyengék és gyámoltalanok. Mindenki éljen betonrengetegben, rideg üvegpalotákban, állandó tumultusban, zajban és rohanásban. Minden más életformát fel kell számolni, mindenkinek kötelező így élni, annak is, aki irtózik ettől az életformától. Ezt az erőszakos, durva és kíméletlen uniformizációt kívánja ma a kormány, a szocialista-liberális kormány az embereknek.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az efféle kormányok sok mindent leromboltak már. A tekintélyt, az erkölcsöt, a hazaszeretetet, az oktatást, a kultúrát. Most az egészségügyet és a falun élőket, vagyis a magyar vidéket akarják elintézni. De ezúttal üzenjük nekik innen, hogy kemény fába vágták a fejszéjüket, ugyanis a magyar gazda és a magyar vidék nem fogja hagyni magát. Egy paraszt ember a jég hátán is megél a puszta két keze munkájával. Egy ilyen mai kormányzati milliárdos szerencselovag azonnal sírva fakadna, aztán éhen is veszne, ha olyan helyzetbe kerülne, ahol nincs mobiltelefon, meg bankkártya.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy egészséges vidéki parasztembert agyonütni se lehet. A mai kormány vállalkozókból lett milliárdosait, az ilyen mikrochipekre kötött villanymenedzsereket pedig elegendő lekapcsolni. Ezért, kedves barátaim, üzenjük meg innen, üzenjük meg innen mindenkinek, bátorítsuk a többi itt jelen nem lévő vidéki honfitársunkat, hogy mi tudjuk, és tenni is fogunk azért, hogy a jövő a mezőgazdaság, a jövő mezőgazdasága húzóágazat legyen Magyarországon és Európában egyaránt.

Mi pontosan tudjuk, hogy holnap az egész európai civilizáció egyik legfontosabb kérdése az éppen az élelmiszerek minőségének kérdése lesz. A nincs más út politika szerint a vidéket el kell tüntetni a föld színéről, fel kell gyorsítani az elvándorlást, takarékossági okokból meg kell szüntetni a közszolgáltatásokat.

(...)

Olyan politikát akarunk, amely lehetővé teszi, hogy minél többen visszatérhessenek oda, ahol őseik életek századokon keresztül, és ott találjanak maguknak biztonságos megélhetést jelentő munkát, és ott is élhessenek korszerű, 21. századi emberhez méltó életet. Ennek érdekében nemcsak helyreállítani, de fejleszteni is kell a vidéki közszolgáltatásokat. Ez a mi politikánk, kedves barátaink.

Nekünk bátran és öntudatosan ki kell mondanunk, hogy az ország gyökerei, a 21. századi Magyarország gyökerei is a magyar földben kapaszkodnak. Budapest és a városok gyökerei is a magyar vidékben kapaszkodnak, ezek a gyökerek táplálják az egész magyarságot, a szó szoros értelmében, és kulturálisan is. Ezek nélkül a gyökerek nélkül a magyarság nem maradhat meg, nem élhet, mert életképtelenné válik. Aki ezt nem érti, és azt szajkózza, hogy a mezőgazdaságot és a falut le kell építeni, az a legjobb esetben is tudatlan. Indoklásképpen persze mindenkivel el akarják hitetni, hogy ez elkerülhetetlen.

Azt akarják elhiteti velünk, hogy az állam már nem avatkozhat semmibe, mert a globalizáció mindent magától irányít. És ilyesmire kényszerít bennünket. Mindig valami külső erőre hivatkoznak, hogy magyarázni próbálják a szegényes bizonyítványukat. Holott, kedves barátaim egy értelmes ember pontosan tudja, hogy a globalizáció sem nem Isten, se nem ördög, hanem egy természeti jelenség, mint a szél, vagy az elektromosság. Lehet tőle félni, lehet ellene küzdeni, csak nem érdemes. Sokkal értelmesebb dolog befogni a vitorlánkba, megérteni, kihasználni, megszelídíteni és javunkra fordítani. Magyarországot a dogmatizmus és a mozdulatlanság börtönébe zárják azok, akik azt terjesztik, azt hangoztatják, széltében-hosszában harsogják, hogy nincs más út, vagyis az állam tehetetlen, a politika csak tehetetlen lehet.

Kedves barátaim!

Ők azt állítják, hogy a magyarok csak két lehetőség között választhatnak, megszűnni, vagy lemondani a saját értékeinkről, és alkalmazkodni. Lemondani a saját földünkről, saját gyökereinkről, kultúránkról és önmagunkról, lemondani az újjászületés lehetőségéről. Ilyesmiről beszélnek, ilyenek mondanak, miközben odakint a földeken tombol a tavasz.

Kedves barátaim!

Az ország mai vezetői meggyőzték magukat arról, hogy Magyarország nem képes többé nagy dolgokra. Meggyőzték saját magukat is arról, hogy Magyarország számára már csak egyetlen lehetőség van, az alkalmazkodás, vagy nevezzük nevén a gyereket, a meghunyászkodás.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Nekünk azonban az a dolgunk, politikai öntudattal rendelkező vidéki embereknek, és az önök parlamenti képviselőinek is, hogy arra buzdítsunk minden rendelkezésre álló eszközzel minden magyar embert, hogy mondjunk le végre a lemondásról. Én arra szeretném kérni önöket, a kisgazda hagyomány folytatóit, hogy higgyenek abban, hogy elemi érdekünk, hogy a tettek mezejére lépjünk. Higgyenek abban, hogy ez lehetséges, hogy egy új, egy jó politika mindent megváltoztat. Kérem, higgyenek abban, és terjesszék, hogy igen is lehetséges a közös nemzeti akarat és a közös cél, és hogy a politika, az igazi politika egyetlen célja és értelme, hogy ezt a közös akaratot, a nemzet akaratát kifejezze.

Kedves barátaim!

Ha azt akarjuk, hogy Magyarország erős ország legyen, akkor ennek az országnak, a mi hazánknak újra el kell hinnie, hogy itt nemcsak a lemondás politikája létezik anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy mire is várunk. Nemcsak olyan politika létezik, amelyik megelégszik azzal, hogy további áldozatvállalásokat ír elő a semmiért, holott a valódi egyedüli célja, hogy fenntartsa a status quo-t, a kialakult helyzetet, és megőrizze néhány kiváltságos csoport helyzeti, milliárdban mérhető előnyét. Nekünk, nekem ezzel a gyáva és gyenge felfogással szemben az a célunk, hogy Magyarország ismét kiváló, és tiszteletre méltó ország legyen. Azt akarjuk, hogy a magyarok büszkék legyenek Magyarországra, és a büszkeség azt jelenti, hogy soha sem másoktól várjuk a megoldást, hanem mindent megteszünk a saját boldogulásunkért, és inkább másoknak adunk, és nem a magunk számára kérünk.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Én hiszem és tudom, hogy van más út, és van más cselekvési lehetőség. Volt miniszterelnökként, húsz éves politikai tapasztalattal a hátam mögött pontosan tudom, hogy a politika, ha az egy bátor és okos politika, ha ez egy jól szervezett államot hoz létre, akkor sok mindent tehet az országért, a magyar vidékért, és a vidéken élő emberekért. Ezért nekünk, önöknek, a kisgazdáknak, a vidéki származású magyaroknak, akik a politika világába keveredtek, soha nem szabad feladniuk.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mindannyian látjuk, önök is láthatják, Becsei Zsoltot is hallhatták, hogy Európában ez minden más országnak sikerült. Semmi sem indokolja, hogy nekünk, éppen nekünk magyaroknak ez ne sikerülhessen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!

Végezetül arra szeretném tehát biztatni önöket, hogy tanuljunk a vidéktől, a természettől, és főként merítsünk erőt a földből, ami az emberi élet alapja. Merítsünk erőt és hitet abból a tényből, hogy a föld mindenkinél, minden politikusnál, minden elemzőnél, és minden okoskodónál erősebb. A földnek mindig igaza volt, és igaza lesz. Végső soron a földdel kell megbeszélnünk, és nem azokkal az összes ügyes-bajos dolgunkat, akik irdatlan pénzeket költenek arra, hogy miután ezt a bolygót, a mi földünket tönkre teszik, majd egy másik bolygóra költözhessenek, hogy majd azt is tönkretegyék.

Én azt javaslom, hogy mi ehelyett inkább hallgassunk a föld szavára. Óvjuk meg, műveljük, bízzunk benne, és higgyük el, hogy gondoskodni fog rólunk. És ha a mai politika képletesen szólva földig is rombolja az országot, tovább nem tudja, és onnan, a magyar földről, a magyar földből mi vidéki magyar emberek majd együtt újjá fogjuk építeni.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

Kapcsolódó elemek