A német kormány 2011-ig nem engedné be az új EU-tagok munkavállalóit?
A német kormánykoalíció pártjainak illetékes szakpolitikusai megegyeztek, hogy 2011-ig kizárják az Európai Unió új, kelet-európai tagállamainak munkavállalóit az ország munkaerőpiacáról - írja friss számában a Der Spiegel című német hetilap.
Dátum: 2007-04-28 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:20.841664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakpolitikusok megállapodása értelmében a német kormány meghosszabbítja a 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam esetében érvényes különleges szabályozást 2011-ig - áll a Der Spiegel jelentésében, amelyből az AP hírügynökség előzetesen közölt részleteket.
Az utóbbi hetekben Michael Glos gazdasági miniszter gyakran síkraszállt azért, hogy Németország lehetőleg hamar nyissa meg munkaerőpiacát a kelet-európai munkavállalók előtt.
Németország az EU 2004-es bővítésekor hét év átmeneti időszakot kért munkaerőpiacának védelmére. Az átmeneti időszakon belül kétszeri felülvizsgálat lehetséges, és a korlátozások legkésőbb 2011-ig lehetnek érvényben. A korábbi szociáldemokrata-zöld kormány úgy döntött, hogy legalább 2009. április 30-ig meghosszabbítja a korlátozásokat.
MTI - fidesz.hu