Égből a jégtömb
Óriási jégkocka hullott alá az égből Itáliában a lombardiai Lecco egyik házának tetejére és súlyosan megrongálta azt. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
Dátum: 2003-01-14 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:29.013749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jégtömb fehér volt, mint a hó és csak akkor lett átlátszóvá, amikor olvadni kezdett - állította a sérült épület tulajdonosa. A jégtömb egy részét később elvégzendő vizsgálat végett hűtőszekrényben helyezték el. Szakértők egy része szerint "szokatlan meteorológiai jelenségről" lehet szó. Egy másik szakértő szerint viszont a jégtömb repülőgép törzséről válhatott le. Két évvel ezelőtt - ugyancsak Olaszországban - kilós súlyú jégtömbök hullottak az egekből, ami riadalmat okozott. Egy 750 gramm súlyú jégtömb Anconában fejére esett egy férfinek, aki azonban szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, mert történetesen két sapka is volt a fején - áll az APA jelentésében.
MTI - fidesz.hu