Nyit és átalakul a Fidesz
Jelentős mértékben átalakítja a Fidesz - Magyar Polgári Párt május 10-re tervezett kongresszusa a pártot. Orbán Viktor az Elnökség kétnapos ülését követően tartott sajtótájékoztatón elmondta: ahhoz, hogy az elmúlt 12 évet sikerüljön lezárni, és ahhoz, hogy az Európai Unióban megfelelően képviselhessük nemzeti érdekeinket, a Fidesz számára minden korábbit meghaladó mértékű nyitásra van szükség.
Dátum: 2003-01-14 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:29.789215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Párt átalakulásával kapcsolatban ismertette az elnökség álláspontját. Kijelentette: erős pártra van szükség, amely az Európai Unió Néppárti frakciójában és az Európa Parlamentben megfelelőképpen tudja képviselni a magyar nemzeti érdekeket. Az elmúlt 12 évet pedig le kell zárni, és új fejezetet kell teremteni a Fideszben és a magyar pártéletben: néppárttá kell átalakítani a Fideszt. Jelentős taglétszámra van szükség, kis és nagy településeken egyaránt erős szervezetekre, amelyek az egész országot lefedik. Olyan nyitott, személyeket, kisközösségeket és civil szervezeteket is befogadó pártra, amely párton belüli népszavazást is le tud majd bonyolítani fontos kérdésekben.
A májusi kongresszuson tehát a Fidesz saját magát is átalakítja, hogy a lehető legtöbb polgári, nemzeti, keresztény érzésű embert fogadhassa be. Ehhez pedig meg kell változtatni az alapszabályt és személyeket is. Egy háromtagú bizottság: Áder János, Kövér László és Orbán Viktor járja majd az elkövetkező időkben az országot, hogy megyegyűléseken a párt tagságával, polgármesterekkel, megyei vezetőkkel egyeztessenek. Tanácsukat kikérve terjesztik majd a kongresszus elé az átalakításra vonatkozó javaslatukat. Akár a párt neve is megváltozhat, de csak a tagok javaslatainak átgondolása után, és azután, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt egy nagyobb egység részévé válik.
Orbán Viktor kijelentette: kapott felkérést a Fidesz elnöki posztjának betöltésére, de úgy fogalmazott: amennyiben a munka olyan, hogy ő tudja majd a legjobban elvégezni, elvállalja az elnökséget - ez várhatóan február elején derül ki. Az azonban már most biztos, hogy a polgári körök tevékenységében játszott szerepéről nem fog lemondani. Kifejtette, ez olyan világ, amelyben a civil élet, az emberek egymásra figyelése nagy erővel és nagy változatossággal van jelen: a véradástól a határon túlra juttatandó könyvek összegyűjtéséig rengeteg cél eléréséhez fognak össze naponta több mint százezren.
Obán Viktor leszögezte: nagyon fontos az újjászerveződésben a pártokon kívüli élet: az emberek, a civil szervezetek, polgári körök egymással és a nyilvánossággal is kapcsolatban álló világa, amelynek szellemi, intellektuális erejét kell tudnia befogadnia a megújult pártnak. A májusi kongresszusig a bürokráciát és a működési rendet sikerülhet csak átalakítani, ezt követheti majd a kongresszus jóváhagyásával az alapszabály módosítása. A nagy áttörést jelentő változásra leginkább a kongresszust követő fél évben lehet számítani. Ekkor kell majd átalakítani, átszervezni a pártot, és nagyon sok új tagot felvenni. Várhatóan pedig 2003 decemberében egy olyan kongresszus megrendezésére kerülhet majd sor, amelyen értékelni kell majd az elvégzett munkát.
Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: az áprilisi választásoknak az a tanulsága a mostani döntésben is szerepet játszott, hogy hasonló gondolkodású emberek kapcsolatba kerültek egymással, kapcsolatuk megerősödött, polgári körök, civil szervezetek alakultak, majd országos hálózattá váltak. Ha sikerül a tervezett nyitás - és ez nem biztos, hiszen még ha a jövő kérdései felől is gondolták el az átalakulást, a jövőt senki nem láthatja előre -, akkor Orbán Viktor felkéri majd a polgári körök tagjait arra is, hogy amennyiben nem viszolyognak ettől, vállaljanak munkát a pártban is. Végül kijelentette: nyitott, a szellemi munkára is fogékony, polgári körös pártéletre kell berendezkedni. Olyan típusú szervezetté, mint amilyen a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU.
Harrach Péter kijelentette: a 20 órás ülés után megnyugvással tölti el, hogy a Fidesz úgy alakul át, hogy valóban motorja lehessen a polgári oldal integrációjának. Ennek a célnak van eszmei alapja, megvan a megfelelő személy a feladatra, és megvan rá a belpolitikai kényszer. A kereszténydemokrata szervezetek is abban érdekeltek, hogy erre a Fidesz alkalmas legyen. A megnyugvás másik oka az, hogy látja: a Fidesz mindent megtesz azért, hogy ez az integráció sikeres és eredményes lehessen.
fidesz.hu