Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berki Krisztián aranyérmet szerezett

Akárcsak a selejtezőben, a vasárnapi döntőben is Berki Krisztián volt a legjobb lólengésben az amszterdami tornász Európa-bajnokságon, így az UTE 22 éves versenyzője a 2005-ös debreceni Eb-győzelme után másodszor lett Európa-bajnok. Női ugrásban Korcsmáros Enikő a hetedik helyen végzett. Az origo.hu írása.


Dátum: 2007-04-29 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:28.804627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az UTE versenyzője előtt azonban ott lebeghetett a tavalyi, voloszi Eb emléke. A görög városban is övé volt a legmagasabb pontszám a selejtezőben - 15,800 -, a döntőben azonban rontott, s 14,600-zal csak negyedik lett. Ráadásul Koczinak akkor 15,250 pontos gyakorlat is elég volt az aranyéremhez.

Most a döntőben Krjukov mutatta be elsőként a gyakorlatát, amire 14,975-öt kapott, majd Seligman következett, aki rengeteget rontott (12,425). Harmadikként Berkit szólították, s bár most elmaradt a selejtezőben kapott pontszámától, a 15,800 is sokat ígért. Mint a végén kiderült, aranyérmet ért, mert utána Keatings 15,450-et, Koczi 15,325-öt, Truyens 14,975-öt, Smith 15,300-at, Ude 14,325-öt kapott.

Ezzel Berki Krisztián a 2005-ös debreceni Eb-győzelme után másodszor lett Európa-bajnok. Az ezüst Keatingsnek, a bronz Koczinak jutott.

Még a lólengés előtt rendezték meg a női ugrás döntőjét, amelyben Korcsmáros Enikő a hetedik helyet szerezte meg.

origo.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek