Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kell az SZDSZ több biztosítója az MSZP-nek

A Magyar Szocialista Párt legliberálisabbnak tartott reform platformja, az Ésszerűség és felelősség elnevezésű platform is elutasította a több-biztosítós társadalombiztosítási modell bevezetését - jelentette be Kertész Krisztián, a platform elnöke. Az MNO írása.


Dátum: 2007-04-29 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:30.393660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több- biztosítós rendszer nekünk nem elfogadható - tudatta Kertész abban az üzenetében, amelyet a Magyar Szociális Fórum Kerekasztalához intézett, jelezvén, hogy az általa vezetett szocialista párti platform nevében aláírja azt az egészségügyi állásfoglalást, amely április 19-én vált ismertté "Elutasítjuk az egészségügyi biztosítás reformjára vonatkozó javaslatot" címmel.

A dokumentumot eredetileg mások mellett Gazsó Ferenc szociológus, Jánosi Gábor sebészorvos, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja, Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Prókay Sándorné, a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezető alelnöke , Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum Koordinációs Munkabizottságának koordinátora, a Szociális Kerekasztal szervezője, Sipos József, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagja és Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke jegyezte.

Az egészségügyi állásfoglalás szakmailag, társadalmilag és politikailag előkészítetlennek, koncepciójában tévesnek minősíti a biztosítási piac megnyitására, és a magánbiztosítókon alapuló több-biztosítós rendszer bevezetésére vonatkozó javaslatot, és úgy ítéli meg, hogy sérti a társadalom és a nemzet érdekeit. Az aláírók feltétlenül indokoltnak tartják a reformjavaslat elutasítását.

Az társadalombiztosítási reformot elutasító személyiségekhez árpilis 19. óta több tucat tudós, orvos, és más szaktekintély, továbbá egyszerű ember csatlakozott, és egyetértése jeléül aláírta a közös nyilatkozatot.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek