Átadták a vöröskeresztnek az elrabolt kínaiakat
Az Ogadeni Nemzeti Felszabadító Front átadta a Nemzetközi Vöröskeresztnek azt a hét kínait, akit a szakadár szervezet emberei a hét elején raboltak el egy kelet-etiópiai olajmezőről - közölték vasárnap a túszejtők. MTI hír.
Dátum: 2007-04-29 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:30.700336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kínaiakat kedden abban a rajtaütésben ejtették foglyul, amelynek során 68 etióp és kilenc kínai munkás életét vesztette a kínai tulajdonban levő Zhongyuan Petroleum Exploration Bureau olajkitermelő létesítményénél.
A Nemzetközi Vöröskereszt addisz-abbebai irodája megerősítette a túszok szabadulásának a hírét.
A pekingi külügyminisztérium szóvivője korábban közölte: Kínát nem tántorítja el az afrikai befektetésektől a véres etiópiai támadás. Azt tervezik azonban, hogy növelik a külföldön levő kínai érdekeltségek biztonságát.
MTI - fidesz.hu