Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak: 100 fölött az e havi amerikai emberveszteség

Négy amerikai katona vesztette életét a hét végén Irakban, ezzel száz fő fölé emelkedett az arab országba vezényelt amerikai haderő e havi embervesztesége.


Dátum: 2007-04-30 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:35.811650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai katonaság hétfői tájékoztatása szerint három katona és iraki tolmácsuk Kelet-Bagdadban vesztette életét vasárnap út menti pokolgép robbanása következtében, egy negyedik katona életét kézifegyverekből leadott lövések oltották ki előző nap ugyanabban a városrészben.

Az áprilisi veszteségadat nyomán csak növekedhet a George Bush amerikai elnökre nehezedő nyomás; Bushtól demokrata párti ellenzéke azt követeli, hogy határozzon meg menetrendet az amerikai csapatok Irakból való kivonására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek