Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lefasisztázta Észtországot a moszkvai főpolgármester

A moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov kedden bojkottot sürgetett Észtország ellen, amiért Tallinnban eltávolítottak egy második világháborús szovjet emlékművet. Az orosz politikus fasisztának minősítette Észtországot.


Dátum: 2007-05-02 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:44.154286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha azt nézzük, mi történt Észtországban, nem elégedhetünk meg a tiltakozással. Szeretnénk bojkottot hirdetni mindennel és mindenkivel szemben, ami vagy aki Észtországgal áll kapcsolatban" - jelentette ki a moszkvai főpolgármester. "Mondjuk meg az üzletembereknek, hogy állítsanak le minden kapcsolatot Észtországgal. Észtország a legrosszabb arcát mutatta, azt az arcát, amelyet csaknem fasisztának lehet minősíteni" - tette hozzá Luzskov.

Észtország fővárosában a múlt héten eltávolították a városközpontból a második világháborús szovjet emlékművet, a Bronzkatonát, és egy katonai temetőben állították fel. A szobor áthelyezése miatt tüntetni kezdtek a helyi orosz kisebbség képviselői, és a demonstráció kétnapos zavargássá fajult. A rendőrség könnygázt, vízágyút és hanggránátot vetett be. Egy orosz meghalt, több mint 150 ember megsérült.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek