Cser Ágnes: a hatalom tudatosan rombol
A hatalom tudatosan tette tönkre a kórházi rendszert, hogy azután megmentőként bevonhassa az üzleti biztosítókat - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke.
Dátum: 2007-05-02 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:46.411548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser Ágnes emlékeztetett arra, hogy 1993-ban kényszerrel bevezették a teljesítményelvű finanszírozást, azóta hamis adatokat szolgáltatnak az intézmények, mert másképp nem tudják fenntartani magukat.
Az érdekképviseleti vezető szerint Magyarországon réges-rég nem az állampolgári érdeket szolgáló egészségpolitikáról van szó.
Az egész történet egyetlen egyről van szó: 1997-ben sikerült nekik nyugdíjreformnak álcázva átjátszani a kötelező magánnyugdíj-pénztáraknak a fiatal generációk nyugdíjfelhalmozásait, azóta vágynak arra, hogy megszerezzék az 1500 milliárd forintot (az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kezelt összeget - a szerk.) - hangsúlyozta az EDDSZ elnöke.
Cser Ágnes hozzátette: a járulékot nem a magánbiztosítók profitjának növelésére akarják fizetni.
A szakszervezeti vezető azt mondta: a hatalomban lévők a helytelen finanszírozással tudatosan tönkretették a kórházi rendszert, és meg tudják teremteni azt a közhangulatot, hogy mint felmentő sereget tüntethetik fel az üzleti biztosítókat.
inforadio.hu - fidesz.hu