Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illés: Persányi szétverte a környezet és természetvédelem ügyét

Budapesten szükséges egy új környezetvédelmi stratégia kidolgozása. Nagyon fontos a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Gondok lehetnek a vízellátással is - állítja Illés Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa. Magyar Hírlap interjú.


Dátum: 2007-05-02 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:50.174053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Hogyan értékeli az előző környezetvédelmi tárca munkáját?

- Az előző miniszternek semmilyen támogatottsága nem volt a kormánykoalíción belül. Szétverte a magyar környezet és természetvédelem ügyét. Akár a távlati, globális, akár a botrányos ügyek kezelését nézem, a német szemét importját vagy a szentgotthárdi ügyet - amelyben Persányi Miklósnak már évek óta fel kellett volna mondania a vízjogi engedélyt az osztrák cégekkel szemben -, semmit sem tett. Fodor Gábornak viszont megvan a politikai súlya az SZDSZ-en és a kormánykoalíción belül, így keményebben képviselheti a környezet- és természetvédelem ügyét.

- Melyek most a legfontosabb kérdések?

- A paksi atomerőműre való egyértelmű nem kimondása, az alternatív zöldenergiák elterjesztése. Egy másik ilyen fontos ügy a hulladékgazdálkodás. A tubesi lokátor megépítése körül kialakult helyzet megoldása sem várhat. Szerintem Szlovéniában kellene megépíteni az állomást. Annál is inkább, mert Szlovénia is ezt akarja, az országnak magas hegyei vannak, ha az a cél, hogy minél jobban rálássanak a Balkánra, akkor ez még előny is.

- Hogyan értékeli a civil zöldszervezetek erejét?

- A zöldmozgalmaknak igazából csalódást jelent az uniós csatlakozás, a miniszterünk ugyanis nem hallgatta meg a javaslataikat. Papíron átvettük az európai irányelveket, de megvalósításuk érdekében nem tettek semmilyen jelentősebb kormányzati lépést. Az állampolgárok viszont egyre jobban szembesülnek a problémákkal, kormányzati cselekvés hiányában pedig a civil szervezetektől várnák a megoldást.

- Melyek a legsürgetőbb ügyek a fővárosban?

- Budapesten szükséges egy új környezetvédelmi stratégia kidolgozása. Nagyon fontos a károsanyag-kibocsátás csökkentése érde-

kében. Gondok lehetnek a vízellátással is, mivel a föld alatti vízadó rétegek egyre lejjebb szállnak a Duna vízhozamváltozásai miatt. Tovább kell fejleszteni a szelektív hulladékgyűjtést is. Olyan ösztönző programokat kell kialakítani, hogy az önkormányzatoknak jobban megérje parkokat építeni a foghíjtelkekre az irodaházak helyett. Tarlós Istvánnal, valamint szakértőkkel közösen ennek megvalósítására teszünk majd kísérletet egy hosszú távú program keretében.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek