A lengyelek kihasználták az unió adta előnyöket
Három évvel az uniós csatlakozást követően a lengyel lakosság 86 százaléka elégedett az Európai Unióval, míg 2004 májusában az integrációnak 69 százalékos volt a támogatottsága - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérésből.
Dátum: 2007-05-02 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:53.241259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A CBOS közvélemény-kutató intézet által március 30. és április 2. között elvégzett vizsgálat szerint most a lengyelek csupán hét százaléka elégedetlen az uniós-tagsággal, míg három évvel korábban 22 százalék volt az elégedetlenek aránya. A lakosság 64 százaléka úgy vélekedett, hogy nyert a csatlakozással, míg 2004-ben az emberek negyven százaléka remélt hasznot abból.
Az integráció legfőbb haszonélvezője a mezőgazdaság - vélte a megkérdezettek háromnegyedede. A gazdák mintegy 73 százaléka is hasonlóképpen nyilatkozott. A lengyelek úgy gondolják, a környezetvédelem (61 százalék), a termelékenység (57 százalék), és a szegénység elleni küzdelem (56 százalék) is jól járt azzal, hogy az ország belépett az unióba.
MTI - fidesz.hu