Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyházzenei napokat rendeznek Piliscsabán

Immár 13. alkalommal rendezik meg a Pest megyei Piliscsabán az egyházzenei napokat, a május 11-én kezdődő, három napon át tartó rendezvényen 18 kórus lép fel - közölte a szervezők nevében Dienes Jenő Attila.


Dátum: 2007-05-02 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:53.534872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy a fellépő kórusok a környező településekről és a felvidékről érkeznek. Hozzátette: az elmúlt években is több ezer zenebarát látogatott el a rendezvényre, most még több érdeklődőre számítanak. A programot május 11-én a klotildligeti plébániatemplomban a pilisvörösvári egyházkórus nyitja, és ezen az estén lesz hallható a solymári Corvinus Vegyeskar is Cser Miklós vezényletével.

Fellép még budapesti Harmónia Nőikar és a szlovákiai Ipolybagról érkező Szent Korona Kórus. Szerepel a programban mások mellett a váci Vox Humana Énekkar és az esztergomi Monteverdi Kórus hangversenye. A programok sorát a szlovákiai rózsahegyi Benedictus Egyetemi Énekkar zárja majd - tette hozzá Dienes Jenő Attila.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek