Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszelben tanultak Gyurcsány trükkjeiből

Magyarország szavahihetőségének a helyreállítása lesz a dolga a Fidesz elnökségének kétnapos brüsszeli tanácskozásán - mondta a Fidesz szóvivője az InfoRádiónak. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc, a kormány és az MSZP folyamatos hazugságai miatt Magyarország elveszítette szavahihetőségét.


Dátum: 2007-05-02 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:02:55.822961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnökségének legfontosabb feladata helyreállítani Magyarország szavahihetőségét, ugyanis Gyurcsány Ferenc és a kormány hazugságai, a trükkök százai és a gazdasági adatok folyamatos hamisítása miatt Brüsszelben Magyarország elveszítette ezt - emelte ki az ellenzéki párt szóvivője. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Brüsszelben tanultak abból, ahogy a magyar kormány átverte az uniót.

Olyan szabály előkészítésén dolgoznak az EU-ban, amelynek elfogadása után egyik kormány sem engedheti meg magának, hogy becsapja az uniós szerveket, mivel szankciókat és következményeket helyeznek kilátásba - közölte a fideszes politikus. Hozzátette: az Európai Parlament folyosóin csak "szankció Gyurcsány"-ként emlegetik ezt a szabályt.

A Fidesz szóvivője kiemelte, hogy az ellenzéki párt delegációja Jacques Barrot-val, az uniós közlekedési biztossal, valamint Wilfried Martensszel, az Európai Néppárt elnökével találkozott, este pedig munkavacsorán vesz részt a Fidesz elnöksége és az Európai Néppárt frakcióelnöksége.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek