Gasparovic államfőnél jártak az MKP vezetői
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egy hónappal ezelőtt megválasztott új vezetése bemutatkozó látogatást tett szerdán Ivan Gasparovic szlovák államfőnél, akit a TASR szlovák hírügynökség elnöki szóvivőre hivatkozó jelentése szerint arról biztosítottak, hogy a magyar pártnak sem a területi autonómia, sem a Benes-dekrétumok kérdését nem áll szándékában forszírozni.
Dátum: 2007-05-02 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:03:02.593273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnöki szóvivő közlését pontosítva Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője azt mondta: "Mindössze arról biztosítottuk az államfőt, hogy az MKP megőrzi politikai törekvéseinek folytonosságát: ami az eddigiek során bevált, azt követni kívánjuk, amin pedig változtatni kell, azon majd igyekszünk változtatni. Hogy ez tételesen mi lesz, az majd a párt új programjának kialakítása során, különféle testületi és társadalmi vitafórumokon körvonalazódik, s mi sem természetesebb annál, hogy az ország első embereként az államfő elsőként ismerkedhet majd meg az egy éven belül kialakítandó programunkkal."
Csáky Pál, az MKP új elnöke a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy az államfőt tájékoztatta az MKP három fő törekvéséről. Ezek közül az első a szlovákiai magyarság kulturális, oktatási és nyelvi jogait, a magyar közösség önazonosságának megőrzését szolgálja. A második az, hogy a párt a jövőben nagyobb nyomatékkal törekszik a szociális egyenlőtlenségek enyhítésére, a harmadik pedig az elmaradott régiók megsegítése.
Az MKP küldöttsége az államfő előtt egyértelműen kinyilvánította, hogy a magyar párt az ország belpolitikai helyzetét stabilizáló törekvések aktív részese kíván lenni - erősítette meg Csáky.
MTI - fidesz.hu